12. A magyar feudális és burzsoá magánjog és büntetőjog elemei. Összeáll. Bónis György. Bp. 1959. LOK 89 p.

II. rész A magyar feudális jog fő vonásai - A) Magánjog

24. \ polgári öröklési jog oleőzorlyn végrendeleten alapul, Végrendelkezést kcpessór;gei ne a rendelkeztek a 12 éven aluliak, az irni nem tudó süketnémák, az elmebetegek . és a birói Ítélettel becstel nnek nyilvánítottak, tartal­milag a végrendelkezés elvben a polgár szerzett vágyónálé terjedhetett ki, de a feleség közszerzői felerésze nélkül5 „az öröklött vagyonra a iík, szerint ugyancsak nem vcne.oroz­hatott, de az ősiség merev szabályait a városi gyakorlat félretette, Rá nem voltak közel örökösök, 0 polgár ősi jó­szágáról ís rendelkezhetett, r végrendelet rom áját tekintve köz- és magánVgrendelet volt. A kozvegrendéletet két ki­küldött tanácstag és a városi jegyző előtt kellett tenni£ az örökhagyó kijelentette, e.ogy amit Írásban átnyújt vagy e-z óban előad, az az ő végrendelete; azután aláirta és pecsét jévei látta el, ós a jelenlévők záradékolták, A végrendele­tet végéi 1:pecsétéive a v : ros iratai között kellett elhe­lyezni, A m a gán vé gr and e 1 etet a pöl e rok is öt /de polgári/ tanú előtt tették, s erre az 17155>vXVII,tc, fent «- a 16 4 pontban - megismert szabályai voltak irányadók. Ugyanez a törvény szabályozta rendi különbség nélkül a kiváltságos vég r e:edeletet. A polgár halála után a végrendeletet a városi hatóság publikálta , s az érdekelt feleánek hiteles formában kiadta,, A hagyatéki el járásra rendszerint két tanácstagot küldtek ki, mint a gyámságnál kapcsolatban említettük /fent 21,pont,, Bár a szentszékek igényt tartottak a végrend 1 letek ügyébe n való bíráskodásra, a város csak a kegyes hagyományok kérdé­sét engedte át nekik, s a polgárok ingó és ingatlan vagyonát tartozása jjjL ~és követeléseit érintő végrendeletek tárgyában ma ga birá„kodott. .\ törvényes Öröklésre a nemesi jog szabályai áll ott sic, erre azonban celr ritkán került sor. A szerzeményben, mint emiitettük, a hitves társi öröklés érvénevesült. örökösök hí­ján az urafogyott hagyatékra gyökeres joga alapján a városi í isi-us tette rá/kezét. Az oeztálv vagy békés megegyezéssel, vagy döntőbíró segi -aégével történt, jé r esetében a városi hatéság döntött,

Next

/
Thumbnails
Contents