9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 8. Modern iratkezelés és irattározás

gatási ágazatok szerinti csoportosításban (pl.: pénzügy, munkaügy, kereskedelem) sorolta fel az adott ágazatban előforduló ügyfajtákat, illetve azok irattári jeleit. A 80-as évek első felében ismét felvetődött egy új iratkezelési szabályzat kiadásának szükségessége, ezt az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv-t módosító 1981. évi I. tv. hatálybalépése is sürgetővé tette. Az 1973-as ügy iratkezelési sza­bályzat és irattári terv felülvizsgálatának eredménye a 8/1973. (TK 51.) MT TH sz. utasítást módosító 1/1982. (TK 5.) MT TH, illetve a 2/1984. (TK 28.) MT TH sz. utasításban öltött A módosított szabályzatban az iratkezelés rendje tulajdonképpen nem változott, inkább bizonyos fokú liberalizálási törekvések érzékelhetők lenne (például bővült a nem iktatandó iratok köre). A leglényegesebb változás az irattári tervben tapasztalható, amelyben már taná­csi szintenként különböző őrzési időt állapították meg, ezáltal biztosítani kívánták azt, hogy az iratokat egy egyes szinteken csak addig őrizzék, ameddig ügyviteli szempontból ténylege­sen szükség van rájuk, a történeti értékű iratok pedig csak onnan kerüljenek be a levéltárba, .Jiol azok keletkeztek, vagy az adott témában a legtöbb információt hordozzák, ezzel kikü­szöbölve az irattükröződéseket. Iratkezelés az 1995. évi LXVI. tv. és az azt módosító törvények alapián A jelenlegi iratkezelés érvényes rendjét az 1997. évi CXL., valamint a 2001. évi XLIV. és LXIV. törvénnyel módosított 1995. évi LXVI. törvény A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről (Ltv.) határozza meg. A törvény a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező levéltári anyag védelmének, folytonos gyarapításának és használatának alapvető szabályait rögzíti. A rendelkezések egy része - értelmező rendelkezéseket, a köziratok levél­tárba adásának szabályai, a kutatásra vonatkozó paragrafusok - 1995. július 1-től, további általános rendelkezései 1996. január 1-től léptek életbe. Az iratkezeléssel kapcsolatos intéz­kedések, iratkezelési szabályzatok kiadásának végrehajtási határideje 1998. december 31. volt. A Ltv. hatálybalépésével egyidejűleg hatályát vesztette az iratkezelés rendjét átfogóan szabályozó 1969. évi 27. sz. tvr. és a végrehajtására kiadott 30/1969. (IX. 2.) Korm. sz. ren­delet, az ezek módosítására kiadott rendelkezések, valamint az ezek alapján készíttetett iratke­zelési szabályzatok. Az új Ltv. iratkezeléssel kapcsolatos intézkedései az 1969. évi törvényi testet.

Next

/
Thumbnails
Contents