9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 7. Iratkezelési reformok 1945 után

szervek - beleértve a közigazgatást, a közintézményeket és az ekkorra már államosított válla­latokat is - iratainak csoportszámos kezelését. A rendelkezés hatálya alól azonban kivették a polgári és a honvédelmi bíróságok, valamint az ügyészségek iratait. Az utóbbiak tekintetében megmaradtak a főlajstromszámos iktatásnál. A különleges feladatokat ellátó szervek számára - indokolt esetben - az illetékes miniszter, a belügyminiszterrel egyetértésben engedélyez­hette a csoportszámos iratkezelés mellőzését. A minisztertanácsi rendelet a belügyminiszter feladatává tette a csoportszámos iratke­zelési rendszer bevezetését, továbbfejlesztését - hangsúlyozva a szakminiszterek és az alsóbbfokú szervek tekintetében a közvetlen felsőbb szervek iránymutató, szervező szerepét. Az 1952. január 2-ával életbeléptetett csoportszámos iratkezelési rendszer leírását, használa­tának módját a minisztertanácsi rendelet mellékletét képező Útmutató tartalmazta. A főcsoportszámok a következők voltak: 1. Államhatalmi és államigazgatási (költségvetési) szervek és vállalatok (gazdálkodó egysé­gek) általános (szervezés, működés, felügyelet) ügyei 2. Tervügyek 3. Pénzügyek 4. Bányászati, kohászati, nehézipari ügyek 5. Könnyűipari, helyi ipari, építésigazgatási ügyek 6. Mezőgazdasági ügyek 7. Közlekedési, hírközlési, belkereskedelmi, élelmezési ügyek 8. Szociális egészségügyi és kulturális ügyek 9. Rendészet és igazságügy 0. Nemzetközi együttműködés és a honvédelem ügyei Mindegyik főcsoport - tizedes rendszernek megfelelően 10-10 részre (csoportra) oszlott. Ezek a csoportok a főcsoporthoz tartozó feladatoknak, ügyköröknek, egy-egy nagyobb, egy­mással szorosabban összefüggő részeit ölelték fel. Például a 80-as főcsoport a szociális gondozás ügyeit a 8l-es csoport az anya-gyermek és gyermekegészségügy, a gyermek- és kisded­védelem ügyeit, a 82-es csoport a közegészségügyi felügyelet járvány elleni védekezés ügyeit, a 83-as csoport a gyógyító és megelőző szolgálat ügyeit,

Next

/
Thumbnails
Contents