9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 2. Az irat és az irattan

(ad 7.) Az iratot, mint az írásbeli ügyintézés termékét keletkezése szempontjából az ún. genetikus irattan vizsgálja. Ebből a szempontból megkülönböztetünk beadványt és kiad­mányt, fogalmazványt és tisztázatot, eredeti és másolt iratot, hiteles iratot és a hamisítványt. Összefoglalóan ezeket iratfajtáknak is szoktuk nevezni. Beadványnak azt az iratot nevezzük, amely valamely szervhez vagy személyhez érkezik, amelyet hozzá intéztek. Ez rendszerint egyszersmind eredeti aláírással ellátott tisztázat. Kiadmánynak az tekinthető, amelyet vala­mely szerv vagy személy elküld. Az elküldött kiadmány is az arra jogosult személy, vezető aláírásával ellátott tisztázat. A fogalmazvány egy másik irat, rendszerint a kiadmány elkészítését szolgálja. Többnyi­re javítások, kiegészítések láthatók rajta és erre írja az illetékes vezető a letisztázásra vonatko­zó engedélyét. Újabban azonban gépírással vagy számítógéppel leírt kiadmány esetében nem készül fogalmazvány, ilyenkor a kiadmány másodpéldányát őrzi meg az iratképző fogalmaz­vány gyanánt, irattári támpéldánynak. Az ilyen fogalmazványként elhelyezett másolat abban különbözik az elküldött tisztázattól, hogy nincs rajta bélyegzőlenyomat, a vezető csak kéz­jeggyel látja el. Minden esetben alá kell írni viszont az ügyintézőnek, aki azt készítette. A tisztázat valamely irat végleges formája. Rendszerint cégjelzéses (fejléces) levélpa­pírra írják, javítások nincsenek a szövegében. A keletkeztető szerv arra jogosult vezetőjének aláírásával, bélyegzőlenyomattal és keltezéssel van ellátva. Rendeltetésszerű őrzőhelye a cím­zett irattára. Eredeti iratnak - a másolattal szemben - az irat időben első, keletkezési időpontjában létrejött példányát nevezzük. Általában a tisztázat esetében szoktuk említeni azt, hogy eredeti tisztázatról van szó; de tulajdonképpen a fogalmazvány is eredeti irat általában. Valamely irat a keletkezési időpontjában nemcsak egy, hanem több példányban is készülhet, amelyek mind­egyike eredetinek minősül, a többes azonos módon előállított és aláírt példányokat másodla­toknak nevezzük. A másolat az irat időben általában későbbi, a keletkezése után létrejött változata, ame­lyen eredeti aláírás nem szerepel, és többnyire olyan jegyeket visel, amelyekből egyértelműen megállapítható, hogy nem az irat eredeti példányáról van szó. A másolatnak több fajtája van, ilyen az átírt irat, a hasonmás vagy fakszimile, az egyszerű másolat, a hiteles másolat, a kivo­natos másolat, az egykorú és a késői másolat. Az átírt irat olyan másolat, amely egy későbbi iratnak, az átíró iratnak a szövegébe van beágyazva. Ez a középkorban a hiteles másolat ké­szítésének általános gyakorlata volt. A hasonmás vagy fakszimile a lemásolt irattal forma sze-

Next

/
Thumbnails
Contents