9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

III. Levéltári ismeretek - 1. A levéltárak kialakulása és története 1945-ig

tartására, továbbá levéltár céljaira gondoskodjanak megfelelő épületről. Az iratanyag főként az 1729. évi XXV. tc. megjelenését követően gyarapodott, mely elrendelte, hogy a megyei bíráskodásban és igazgatásban keletkezett iratokat évenként rendszeresen szolgáltassák be a megyei levéltárba. Bár a szolgabírák esetében nehéz volt e törvénynek érvényt szerezni, a megnövekedett iratanyag a rendezést feltétlenül szükségessé tette. E téren az első fontos lépés az 1752. április 28-án, Mária Terézia nevében kelt, és a Helytartótanács útján a megyékhez intézett instrukció volt, amely a főispánok kötelességévé tette, hogy gondoskodjanak a megyei levéltárak rendezéséről, lajstromozásáról, a jegyzőkönyvek tisztázásáról, indexek készítéséről. A főispánok a feladattal nem sokat törődtek, ami egy vizsgálatnál ki is derült. Ezt követően Mária Terézia 1768 novemberében jelentést kért az összes főispántól a megyei levéltárak állapotáról. A felhívásra csak 29 főispán válaszolt. Ők levéltárukat rendben lévőnek jelentették, azonban ez nem elégítette ki az uralkodót. 1769. február 9-én kelt helytartótanácsi rendelet közvetlenül a vármegyei közgyűlést szólította fel a megyei levéltárak anyagának rendezésére és lajstromozására. A rendelet részletes utasítást nem tartalmazott, így azt minden megye sajátos módon értelmezte. Gondot okozott az is, hogy az évekig tartó munkát ki végezze el. A levéltár hivatalos kezelője a megyei főjegyző volt, aki hivatalba lépésekor megkapta a levéltár kulcsát. Néhány megye a levéltár anyagának rendezésére külön lajstromozót vagy esküdtet alkalmazott. Az 1780-as évek végén a levéltári rendezést II. József korábban tárgyalt iratkezelési rendelkezései szabták meg. A 18-19. század fordulóján a központi kormányszervek keveset törődtek a megyei levéltárakkal. Egy ideig még kértek jelentést a levéltári rendezésről, de ennek elmaradása miatt nem léptek fel. Sőt, takarékosság címén sok helyen akadályozták azt, hogy a lajstromozót levéltárossá minősítsék át, mellette állandó írnokot vagy allevéltárost alkalmazzanak. A levéltárak ügyét az mozdította előre, hogy a vármegyei nemesség egyre nagyobb érdeklődést mutatott a régi iratok iránt. A megyei közgyűlések gyakran tartottak levéltárvizsgálatot, ellenőrzést, és mindenképpen gondoskodni kívántak az iratok biztonságos őrzéséről és használhatóságáról. Alkalmanként levéltári szabályzatot is összeállítottak. Ezek közt említhetjük a Pest megyei főispán, Nyáry Pál által fogalmazott, és az 1841. évi közgyűlésen elfogadott dokumentumot, amely az iratok rendszerét is meghatározta. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején lényeges változás nem következett be a levéltárak szervezetében. Az 1850-es évektől bevezetett, korábban tárgyalt iratkeze-