9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.
II. Kormányzattörténet - 10. Az államigazgatási eljárás szabályai
intézésétől, továbbá a másodfokú érdemi ügyintézésban való részvételtől, ha az elsőfokon részt vett a határozat meghozatalában, illetőleg az ügyben tanúvallomást tett vagy szakértőként járt el. Relatív kizárási okot állapít meg a törvény azzal szemben, akitől az ügy tárgyilagos elbírálása nem várható (például azért mert az ügyféllel haragos viszonyban van). 2. Az eljárás lefolytatása Az államigazgatási szerv akkor dönthet, ha az ügy minden részlete tisztázott. Célja, az eljáró szerv ennek során tárja fel az ügy eldöntése szempontjából jelentős tényeket és körülményeket. A tények megállapítása történhet bizonyítással vagy anélkül. A bizonyítás tehát eszköz a tényállás tisztázására. Nem kell azokat a tényeket bizonyítani, amelyek: köztudomásúak (árvíz miatt életveszélyessé vált a lakóház) vagy hivatalosan ismert tények (az eljáró szerv által vezetett nyilvántartásokban szereplő adatokat); ellenérdekű felek közötti eljárásban az egyik félnek olyan állítása, amelyet a másik nem von kétségbe. A tényállás tisztázásának legfontosabb bizonyítási eszközei a következők: Az ügyfél nyilatkozata, ez történhet szóban vagy írásban; Tanú: az a személy aki az általa észlelt tényeket és körülményeket a hatóság tudomására hozza (és nem az üggyel kapcsolatos véleményét!). A tanúvallomás állampolgári kötelesség, a hamis tanúzást a törvény bünteti. A törvény csak akkor teszi lehetővé a tanúságtétel megtagadását, ha azzal a tanú saját magát vagy egyeneságbeli rokonát, családjának valamelyik tagját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Nem hallgatható ki viszont tanúként az a személy, akitől testi vagy szellemi fogyatékossága miatt értékelhető vallomás nem várható; valamint az a személy, aki vallomásával állam- vagy szolgálati titkot sértene, mivel a titoktartás alól nem kapott felmentést. Szakértő: az a személy, aki különleges szaktudása révén az üggyel kapcsolatos tényekről és körülményekről a megalapozott döntéshez szükséges szakvéleményt tud adni. Szakértő hivatalból vagy az ügyfél kérelmére egyaránt kirendelkető, akikkel szemben magasabbak az elfogulatlansággal kapcsolatos követelmények. - Szemle: a bizonyító erővel bíró tárgy megtekintését (helyszíni szemle) vagy a szemletárgy bemutatását jelenti. A szemle a tárgyi bizonyítékok megtekintése, vizsgálata. A tárgyi bizonyítékokat a hatóság kérésére az ügyfél köteles bemutatni, a nem mozgatható tárgyaknak pedig a helyszínen történő megtekintést köteles tűrni.