7. Levéltárkezelői ismeretek. Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére. Összeáll. Dóka Klára. Bp. 2001. MOL 223 p.

1. Irattani alapfogalmak

(ad. 9.) Az iratokat a bennük foglalt adatok értéke alapján három csoportba szoktuk osztani: megkülönböztetünk maradandó értékű iratokat, ügyviteli értékű iratokat és történeti értékkel nem rendelkező, de ügyviteli értéküket is elvesztett, selejtezendő iratokat. Maradandó értékű az az irat, amely a társadalmi, gazdasági, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi múlt kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatokat tartalmaznak. Ügyviteli értékű az az irat, amely az adott szerv folyamatos működéséhez nélkülözhetetlen. Ezek egy része tartósan megőrzi ezt a jellegét és állandó használatra a létrehozó szervnél vagy személynél marad. Az irattári iratok egy harmadik csoportját képezik azok, amelyeknek nincs történeti értékük és bizonyos idő elteltével ügyviteli szempontból is értéküket vesztik. A hazai írásbeliség fejlődése a kezdetektől a 19. század közepéig Az államalapítás korában Magyarországon kialakult az írásbeliség egy korai formája, elsőként a királyi udvarban. A viszonylag kisszámú és főleg jogbiztosító oklevelekből álló iratokat a Kincstárban: ládákban, zsákokban őrizték. III. Béla király 1181-ben kelt oklevelében írta elő az ügyek rendszeres írásos intézését. A létrehozott Királyi Kancellárián, majd az egyházi és világi hatalmak által létesített kancelláriákon az általuk kibocsátott vagy kézhez kapott fontos okleveleket könyvekbe másolták. Később, az írásbeliség tömegesebbé válásával az iratokat többnyire csak kivonatolt formában jegyzékeitek, latin szóval regisztrálták. A kancelláriákon kialakult irategyüttest regisztraturának, mai szóhasználattal irattárnak nevezték. Ezekben a regisztraturákban azonban tagolatlan sorozatban, legfeljebb időrendben helyezkedtek el az iratok. Ennek a fejlődésnek menetét ma már nem tudjuk tanulmányozni, mivel a középkori királyok „irattára" a török betörését követően elpusztult. A királyi rendelkezések végrehajtásában, a bíráskodásban és az írásbeliség fejlődésében fontos szerepet játszottak a hiteleshelyek. A királynak, a bíráknak, mint legfőbb hatalomnak nem volt apparátusuk egyesek megidézéséhez, panaszok ki-