4. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és levéltári kezelői tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1998. MOL I-II. 504 p.

III. Levéltári ismeretek - 2. A levéltárügy 1945-től 1995-ig

közintézményeknek az ügyintézésükben már nem használt iratait, valamint a megfelelő országrészre vonatkozó más történeti értékű iratokat. A Honvéd Levéltár és Múzeum, a honvédelmi miniszter fennhatósága alatt áll. A Honvéd Levéltár átveszi: - az államfőnek a honvédséggel kapcsolatos iratait - a honvédelmi miniszter illetve - más honvédhatóságok, parancsnokságok, hivatalok, intézmények ügyintézésükben már nem használt iratait. Gyűjti: a magyarországi fegyveres erőkre vonatkozó olyan iratokat, amelyek történeti jelentőséggel bírnak. A kutatás céljára rendelkezésre bocsátja a hadtörténeti értékű iratokat, s a kutatásokat tudományos kiadványokkal is segíti. A káptalanok és konventek által őrzött hiteleshelyi országos levéltárak Ezen levéltárak anyagába tartoznak az 1874. XXXV. tc. 214. §-ának hatálybalépéséig hiteleshelyi működésük során keletkezett, valamint a náluk elhelyezett hiteleshelyi anyagok. E levéltárak anyagában a káptalan és a konvent engedélyével, illetve levéltári szabályzatban előírt feltételek szerint lehet kutatni. A tudományos jellegű kutatás itt is díjtalan. A tc. előírja, hogy a vármegyék és a törvényhatósági jogú városok kötelesek levéltárat fenntartani, mely felügyeletet gyakorol hatóságának keretein belül mindazon iratok őrzése és kezelése felett, amelyeket a későbbiekben a levéltárban kell elhelyezni. Budapest székesfőváros számára külön szabályrendelet kiadását írja elő, amit a belügy és a vallás- és közoktatásügyi miniszter egyetértésben hagynak jóvá. A vármegye és a törvényhatósági jogú városok levéltárának vezetésére jolevéltárnokot kell alkalmazni. A fölevéltárnok feladata az iratok kezelése, őrzése, rendezése, s a kutatási szabályok betartásával a kutatók rendelkezésére bocsájtása. A levéltárakban - Budapest székesfőváros kivételével - a levéltárnoki, allevéltárnoki, és a fogalmazói állásokban alkalmazandó tisztviselőket a levéltárak országos főfelügyelőjének meghallgatásával a belügyminiszter nevezi ki.

Next

/
Thumbnails
Contents