4. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és levéltári kezelői tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1998. MOL I-II. 504 p.

II. Kormányzattörténet - 6. Államigazgatás a második világháború után

minisztériumok és egyéb országos hatáskörű szervek megyei, helyi vagy regionális kirendeltségeket, igazgatóságokat irányítottak, melyek elláttak bizonyos szakhatósági feladatokat (pl. vízügyi, statisztikai hivatal, népi ellenőrzés helyi intézményei), míg a teendők másik része a helyi tanácsok szakigazgatási szerveinek hatáskörébe került (pl. egészségügy, oktatásügy, építésügy stb.). 2. Az államigazgatás helyi szervei: a tanácsok A tanácsrendszert az 1950. évi I. tv. hívta életre, megszüntetve ezzel a polgári korban jól bevált állami és önkormányzati szervezetek kettősségét, s az a centralizált államszervezet részeként kettős alárendeltségben, az államhatalom helyi szerveként, mint tömegszervezet kezdte meg működését. Tanácsot a községekben, a városokban, a járásokban, a megyékben, a fővárosban és a fővárosi kerületekben hoztak létre. Szervezetüket is központilag határozták meg, mely szerint a tanács szervei voltak: a tanácstestület, a végrehajtó bizottság, a szakigazgatási szervezet és az állandó bizottságok. A tanácstestület tagjai sorából elnököt, elnök-helyettest és titkárt választott. Bár a törvény kimondta e szervek között a tanácstestület primátusát, de a gyakorlatban az állami akarat helyi végrehajtóivá a végrehajtó bizottságok váltak, amit az a törvényi rendelkezés is erősített, amely a végrehajtó bizottságokat általános helyettesítő jogkörrel ruházta fel. Ezen túlmenően a szakigazgatási hatáskörök gyakorlására is főszabályként - végrehajtó bizottságok voltak jogosultak. Ebben a konstrukcióban tehát önálló, saját hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szervek sem jöhettek létre, hanem azok a végrehajtó bizottságok hivatali szerveiként működtek. A második tanácstörvény - az 1954. évi X. tv. - a három éves tapasztalat birtokában változtatta meg az egyes tanácsi szervek jogállását. Az első tanácstörvény legfőbb hibájának azt tekintette, hogy a tanácsok néphatalmi jellege nem érvényesült kellőképpen, mivel a tanácsok, mint testületek a gyakorlatban háttérbe szorultak a végrehajtó bizottságok mögött, s így nem válhattak kellő mértékben tömegszervezetté. Ezért az új törvény előtérbe helyezte a tanács, mint - továbbra is - államhatalmi szerv, mint testület szerepét. A deklaratív megfogalmazáson túl egyértelműbben elhatárolta a tanácsok és a végrehajtó bizottságok feladatait, megszüntette a végrehajtó bizottságok tanácsokat helyettesítő általános jogosítványait, nagyobb szerepet kaptak az állandó bizottságok. A szakigazgatási szervek - mint legfontosabb irattermelők - jogállásában is