4. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és levéltári kezelői tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1998. MOL I-II. 504 p.

I. Irattani ismeretek - 9. A jelenlegi iratkezelés gyakorlata

A tulajdonostól függetlenül is elrendelhető' a védetté nyilvánítás az 1867 előtt keletkezett iratokat illetően, ha az a társadalmi, politikai, gazdasági és tudományos életben jelentős szerepet betöltő személyek irathagyatékát kívánja kereskedelmi forgalomba bocsájtani. A tulajdonos ez esetben köteles először a Magyar Országos Levéltárnak megvételre felajánlani - vagy védetté nyilvánítás céljából bemutatni. Amennyiben a Magyar Országos Levéltár a vételárat nem tudja kifizetni, úgy kezdeményezheti az iratok védetté nyilvánítását. Ha a tulajdonos, a társadalmi, gazdasági, politikai, tudományos életben jelentős személy irathagyatékát külföldre kívánja vinni, úgy köteles azt bármely közlevéltárnak bemutatni. Ha a közlevéltár a bemutatott iratot „maradandó" értékűnek minősíti, úgy kezdeményezheti annak védetté nyilvánítását. Az állami gazdálkodó szervezet a működése során keletkezett iratokat a privatizációt követően is csak az illetékes levéltár által meghatározott szempontok szerint selejtezheti. Amennyiben az új tulajdonos a nem selejtezhető iratokat nem kívánja megőrizni, úgy azokat az illetékes közlevéltárnak át kell adni. Ha az új tulajdonos a „maradandó" értékű iratokra igényt tart, úgy a közlevéltár védetté nyilvánítását kezdeményezheti. (Az Ltv. az iratkezelésen kívül természetesen foglalkozik a magyar levéltárügy egyéb területeivel is, amire a II. részben még visszatérünk.) (Alföldi Vilma, Petrikné Vámos Ida) 9. A JELENLEGI IRATKEZELÉS GYAKORLATA Az iratkezelés szervezete Az előző fejezetben ismertetett rendelkezések előírásai alapján az egyes intézmények, vállalatok iratkezelését úgy kell megszervezni, hogy a választott forma jól szolgálja az adott szerv rendeltetésszerű működését, feladatainak gyors és eredményes megoldását, valamint tevékenységének hatékony ellenőrzését. Három különböző iratkezelési rendszert különböztetünk meg: központosított, osztott és vegyes szerkezetű iratkezelést.

Next

/
Thumbnails
Contents