3. Iratkezelő és irattáros ismeretek. Jegyzet a középfokú irattáros tanfolyamok résztvevői és oktatói számára. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1998. MOL 256 p., ill., tábl.

I. Igazgatási ismeretek - 1. Irattani alapfogalmak

csak a legszigorúbb forráskritikai tanulmányozás alapján lehetett megállapítani valamely oklevél valódiságát. De csak J. Mabillon „De re diplomatica" (Párizs, 1681) c. könyvének megjelenése után beszélhetünk önálló oklevéltanról. Könyve a maga idejében igen nagy érdeklődést váltott ki egész Európában, mivel a dinasztiák régóta dúló oklevélháborúinak eldöntéséhez nyújtott tudományosan elfogadható alapot. Az újabbkori irattan természetesen használja az oklevéltan vizsgálati módszereit, de a valódiság megállapításán túl fokozott figyelmet fordít az iratok ügyvitelben betöltött szerepének és történeti forrásértékének vizsgálatára is. E célok érdekében többnyire a következő szempontok szerint csoportosítjuk az iratokat, illetve vizsgáljuk az egyes darabokat: 1. formai, külső ismertetőjegyeik szerint, 2. belső, szerkezeti elemeik szerint, 3. tartalmi ismérveik szerint, 4. fejlődéstörténeti szempontok szerint, 5. az iratképzők jellege szerint, 6. az iratképzők egymáshoz való viszonya szerint, 7. az iratoknak a keletkezésük, az ügyvitelben elfoglalt helyük szerint, 8. az iratoknak az ügyvitelben betöltött funkciója szerint, 9. ügyviteli, történeti értékük szerint. Az irattannak azt a részét, amely a formai, külső ismertetőjegyek és a belső, szerkezeti elemek szerinti vizsgálattal foglalkozik együttesen analitikus irattannak is szokták nevezni. Az iratoknak ezek az elemei az idők folyamán nagy változáson mentek át és sokszor már ezekből következtetni lehet az irat korára, keletkeztetőjére - esetleg olyan adatokra is, amelyek magából az iratból nem derülnek ki. (ad 1.) A külső ismertetőjegyek közül a legszembetűnőbb az irat formája és terjedelme. A magyar írásbeliség kezdetén az oklevelek hártyájának nagysága és alakja egyébként éppen úgy mint ugyanezen időszakban Franciaországban - nagyon különböző volt. A szöveg terjedelmétől függően a legkisebb formák az igen nagy pergamendarabokkal vegyesen fordultak elő. Egységes gyakorlat nem volt, a hártya alakja is változott, oldalai néha szabálytalanok, aránytalanok voltak. Csak a XII. század végétől alakult ki egy átlagos, többnyire hosszúkás forma, amelynek a szélessége azonban nem