16. Szemelvények a vállalati és tanácsi iratok köréből. Összeáll. Purcsi Barna Gyula. Bp. 1993. MOL 226 p.

Bevezető

(trösztök, egyesülések) vagy a területi irányító testületek: a tanácsok szakigazgatási szerveinek felügyelete alatt működnek. A fondképzón (a vállalaton) belül igyekeztünk egy-egy tipikus szervezeti egység működési körében keletkező iratokat válogatni, mely egységek a legtöbb termelő vállalatnál kialakultak, ha nem is egészen tiszta körvonalakban (lett légyen az „kapitalista" vagy „szocialista" vállalat), tehát: az ügyvezetőségi (vagy igazgatósági), személyzeti és munkaügyi, termelési, műszaki, kereskedelmi-szállítási, pénzügyi és könyvelési iratok köréből. A másik nagy irattermelő szféra a területi államigazgatásnak az önkormányzatok helyébe belépő, szovjet típusú „tanácsrendszere". A hatvanas évek elején (amely a hozzánk legközelebb eső időszak a levéltári adatvédelmi korlátozás feloldását illetően) a tanácsrendszer is magán viseli a „demokratikus centralizmus" alapelvének ismertetőjegyeit, amely ki kívánta küszöbölni a „polgári" demokráciák önkormányzatainak területi és szervezeti függetlenségét a központi államigazgatásból, s így a tanácsokat is alárendelte (a pro forma „választott testületi" jellege dacára) az államhatalomnak, s így kiiktatta az általános közigazgatási feladatokat ellátó önkormányzati testületek és az államigazgatás kihelyezett szervei közötti potenciális ellentmondást is. A tanácsrendszer 1950. augusztus 15-én kezdi meg működését Magyarországon. A tanácstestület választja meg operatív szervét: a végrehajtó bizottságot, amely hivatali apparátusát azután általában osztályokra, igazgatóságokra, csoportokra tagolva építi ki. Az osztályok számát és ügykörét a vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével a megyei, illetve a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága állapítja meg, s a működésükhöz szükséges a belügyminiszter jóváhagyása is. Az űn. „I. tanácstörvény" szabályozza a hivatali szervezet tevékenységét. Eszerint a tanácsi szakigazgatási szervek a VJ3. elnökének és a felsőbb szakigazgatási szervnek: a szakminisztériumoknak irányítása alatt állnak, amelyek jelentősebb ügyekben csak a VB. elnökén keresztül, kisebb jelentőségű ügyekben pedig az osztály vezetőjének közvetítésével lépnek kapcsolatba a tanácsi apparátussal. Az 1954. évi „II. tanácstörvény" módosítja a szakigazgatási szervek jogállását és feladatkörét. Azok (mint korábban) a V.B. -nek és a felsőbb szakigazgatási szerveknek vannak alárendelve, azonban önálló intézkedési, irányítási és hatósági jogkörük is van, s jóváhagyott terv, költségvetés, valamint létszám- és bérkeret mellett önállóan gazdálkodhatnak és intézkedhetnek, így az a bürokratikus helyzet áll elő, hogy a tanácsi hivatali szervek egyrészt a V.B, különös hatáskörű államigazgatási szerveiként, ugyanakkor az államigazgatás országos hatáskörű intézményeinek helyi szerveiként működnek: tehát kettős alárendeltségben. Az intézkedésekért a V.B. és a legfelsőbb szakigazgatási szerv (végső fokon a miniszter) felelnek, s meg is változtathatják vagy megsemmisíthetik a tanácsi hivatali szervek döntéseit. Az 1955-ös 8. sz. minisztertanácsi rendelet alapján a szakigazgatás a fővárosban, (kerületi szinten is) osztály, (igazgatóság, bizottság), csoport, illetve önálló előadó szervezeti keretben működhet. Az igazgatóságokat a termeléssel, közlekedéssel, általában gazdasági szervező munkával kapcsolatos feladatokra hozták létre, nagyobb pénzügyi önállósággal.