15. Dóka Klára: Térképgyűjtemények az egyházi levéltárakban. Bp. 1992. MOL 272, XXX p.

3. A térképírás fejlődése, különös tekintettel az egyházi levéltárak gyűjteményeire

ügyekben eljáró megyei bizottság a királyi biztos elnökletével a falvakat előnyös és hátrányos körülményeiket figyelembe véve osztályokba sorolta, és megállapította, hogy az egész telekhez menynyi föld tartozzék. Miután ezt a helytartótanács jóváhagyta, a község számára urbárium készült, és az egyes családok birtokait tabellákban rögzítették. Ha a föld kevesebb volt, mint ami az új osztályba sorolás alapján megillette volna őket, a földesurat fel szólították a hiány pótlására, ha pedig az összeírt földterület nagyobbnak bizonyult az urbáriumban meghatározottnál, azt kihasították az úrbéri állományból és ún. maradványföldeket hoztak létre belőlük. Ezt a földesúr nem csatolhatta allodiumához, hanem köteles volt betelepíteni vagy úrbéres szolgáltatások fejében fel osztani. A végrehajtást a királynő rendelkezésekkel szabályozta, melyek egy része a mérnökök teendőire vonatkozott. A mérnökök eszerint részt vettek a földek előzetes felmérésében, az egy családfőnek jutó birtokrész kiszámításában, az úrbéri tabella megszerkesztésében. Az előzetes összeírást helyenként térképek készítésével kapcsolták össze, a rendezett állapotról pedig újabb kétpél dányos térkép készült, egy a megye, egy a birtokos számára. A nagyobb uradalmakban az úrbéri térképek alapján földkönyveket is készítettek.^' Mint említettük, a végrehajtásban a megyei mérnökök kaptak vezető szerepet. A sok munkát azonban nem győzték, így gyakran kértek segítséget. 1774-ben előírta a királynő, hogy az eljáró mérnöknek esküt kell tenni, megbízó levéllel kell rendelkeznie. 1780-ban olyan rendelkezés született, hogy gyakornokok segítsége esetén a munkáért felelős mérnök végezzen próbaméréseket, ellenőrizze a munkát. Ha uradalmi mérnök hajtotta végre a telkek kimérését, amire szintén volt mód, megfelelő ellenőrzések és próbamérések után azt a megyei mérnöknek hitelesíteni kellett.