13. A számítástechnikai adatok és adathordozók archiválása. Szerk. Tamáska Péter. Bp. 1992. ÚMKL 131 p.
Ferercz László: A nagy adatbankok vizsgálata
Gyorsan fejlődik a számítógéppel támogatott műszaki tervezés, térkép készítés, rajzfilmek készítése, videó termékek előállítása, újságszerkesztés, nyomdai munkák elvégzése, oktatás, vizsgáztatás, szórakoztatás (játékok). A nagy számítógépek alkalmazásának legáltalánosabb (hagyományos) területe a nagy adatbázisok és az ezekhez kapcsolódó adatgyűjtő és szolgáltató hálózati központok működtetése. Az adatbázisok felhasználása eltolódik az on-line karbantartás és lekérdezés felé, míg a rendszeres nagytömegű listák előállítására általában csökkennek az igények. (Ellenpéldák: országos választás, népszavazás, névreszóló értesítések). Az adatok archiválása az on-line, hálózatos rendszereknél technikailag és logikailag is bonyolultabbá válik. Az on-line karbantartás következményei: A folyamatosan üzemelő, tranzakció feldolgozással karbantartott adatbázisoknál a teljes adatbázis technikailag konzisztens állapotának eléréséhez a rendszert le kell zárni. Ekkor teljes adatbázis archiválható, az archivált adatok aktualitása a lezárás idejére vonatkozik, de a karbantartások újraindításával az archív adatok avulása azonnal, fokozatosan megkezdődik. A teljes adatbázismentésen kívül, - azzal koordináltan - a tranzakció feldolgozó rendszerek a végrehajtott eseményeket (azok adatait) folyamatosan gyűjtik, naplózzák is (mágneses adathordozóra). A rendszeres időpontonkénti mentések (SAVE file-ok) és a különböző napló adatok (JOURNAL file-ok) felhasználásával egy adatbázis bármely korábbi állapotát (sőt az aktuálishoz közelit is) elő lehet állítani. A teljes mentések gazdaságos gyakoriságát, a naplózások körét (a visszaállítási igények alapján) alapvetően az adatváltozások dinamikája határozza meg. A korábbi konzisztens állapotra való visszalépésre technikai, műszaki hibák esetén feltétlenül szükség van, ezt a fejlett szoftverrendszerek automatikusan is elvégzik. Emberi tévedések (vagy rombolás) is okozhat olyan helyzetet, amikor csak a helyreállítás után üzemeltethető tovább az adatbázis. A fenti módszereket az adatbázis-kezelő rendszerek támogatják, de korlátlan használatukat gátolja az a körülmény, hogy az igényelt gépi erőforrások ugrásszerűen növekednek. Az adatbázisok osztottságából illetve különböző adatbázisok összekapcsolásából eredő problémák: Osztott rendszerek tipikus esete, hogy mindegyik adatbázis etalon szerepű valamelyik tárgyegyed vonatkozásában, de ugyanakkor tartalmazza a másik adatbázis etalon egyedeinek kulcsait. Példa: A megyei lakcímregiszterek etalonként tartalmazzák a lakások adatait (az érvényes közigazgatási hierarchia szerint), közöttük az ott lakók személyi számait, mint leíró adatokat, amelyek a központi adatbázis etalon adatainak kulcsai és fordítva, a központ, leíró adatként tárolja a lakás azonosítókat a személyi rekordokban, melyek a lakcímregiszterekben képzett azonosítók. A példánál maradva, bonyolult szinkron ós helyreállítási problémákat kell megoldani, mivel a lakások (pl: utcanevek) függetlenül változnak az emberek költözéseitől, születéstől, halálozástól, stb. Általában ilyen esetekben az a megoldás, ha az adatbázisok tárolják bizonyos ideig az általuk etalonként tárolt tárgyegyedek történetiségét, így adott dátumra meg lehet mondani az akkor érvényes címet, vagy az akkor ott lakókat. A hagyományos iratok és a gépben tárolt adatok megfeleltetése 1. Abban az esetben, amikor a géppel (adatbázissal) csak a szolgáltatóképességet kívánják növelni, és megmarad a hagyományos (papír) nyilvántartás is, kézenfekvő megoldás a kölcsönös hivatkozás beépítése a rendszerbe. Ilyen típusú a számítógépes népességnyilvántartás is, amennyiben ez az anyakönyvek és a rendőri lakcímnyilvántartó közös gépesítésének tekinthető. A születési anyakönyvi folyószám bekerül a gépi adatbázisba, a személyiszám pedig az anyakönyvekbe. A gépi adat minden változása szerepel előbb, valahol hagyományos bizonylaton és erről jut a gépbe. Ha az összes hivatkozás kölcsönös, a gépi adat összefogja (megmutathatja) a hagyományos bizonylatok (keletkezési) helyét, iktatószámát, a papírokon lévő aláírások, pecsétek hitelesíthetik a gépi adatbázist. Ez a hagyományosnak tekinthető gépi adatfeldolgozás alapvető módszere, a megfeleltetés egyszerű, bár munkaigényes. A bevezetőben vázolt fejlődés következtében azonban elsősorban azoknak a szervezéseknek nő a száma, (főleg nagy forgalmi igény esetén) ahol a hagyományos irat, a gépi feldolgozás előtt létre sem jön.