12. Szőcs Sebestyén: A polgári kori vármegyei pénzügyigazgatás iratai. Bp. 1992. ÚMKL 124 p.

Bevezetés

mind az előzetes, mind az utólagos ellenőrzés tekintetében a megyei törvényhatósággal, alispánnal, árvaszékkel és főszolgabírókkal szemben önállóan működtek, és tevékenységükért a számvevőségi igazgató útján a pénzügyminiszternek voltak felelősek; viszont a jelentéstétel és a közigazgatási segédszolgálat tekintetében az alispánnak, az árvaszéknek, illetve a főszolgabíróknak lettek alárendelve. Az alispán utalványozási joga a jóváhagyott költségvetés keretein belül a továbbiakban is megmaradt. Az 1904. évi választásokat megnyerő, koalícióba tömörült pártok 1907ben elfogadtak egy olyan törvénycikket, amely a - mint említettük - csak elvi jelentőségű 1891. évi XXXIII. törvénycikket hatályon kívül helyezte /1907. évi LVIII. tc./. Ezt az ugyancsak elvi jellegű jogszabályt azonban gyakorlati vonatkozású intézkedések nem követték. Az 1907. évi LX., a közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről és az 19G7. évi LXI. a hatásköri bíróságok létrehozásáról rendelkező törvénycikkek is inkább elvi jellegű rendszabályok voltak a kormányzat központosítási törekvéseinek megakadályozására. Az 1909. évi, a közadók kezeléséről szóló XI. tc. miniszteri indoklása a további centralizálást mind elvi, mind gyakorlati szempontból célszerűtlennek minősítette, a már kialakult rendszer megváltoztatására azonban nem került sor, a két világháború közötti időszakban pedig a központosítási tendencia tovább erősödött, ezt a háború utáni gazdasági összeomlás és a békeszerződés kedvezőtlen gazdasági hatásai is feltétlenül szükségessé tették. Az 1924. évi IV. az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvénycikk nemcsak az állami, a törvényhatósági és a helyhatósági közszolgálati alkalmazottak létszámának erőteljes csökkentéséről rendelkezett, de a kormánynak további messzemenő jogosítványokat adott a megyék, városok stb. gazdálkodására való beavatkozás-