2. A levéltári anyag kiállítása. Szerk. Balázs Péter. Bp. [1984]. ÚMKL 36 p. ill.
Levéltári kiállítások rendezése
A harmadik felirattípus a t árgyfelirat . Ebben közöljük a látogatóval azt, hogy az a kiállítási objektum, amelyet lát, mi, milyen alkalomból, mikor, hol és milyen célból készült, valamint azt, hogy mi a jelentó'sége és ki készítette (irta alá) stb. A muzeumok kiállításaikon arra törekszenek, hogy ezek a feliratok ne legyenek tul terjedelmesek, de a levéltári kiállítások esetében ezen a gyakorlaton nyugodtan változtathatunk, hiszen ebbe a csoportba kell sorolnunk ebben az esetben az egyes iratok fordításait, szövegröviditéseinek feloldását, magyarázatát, illetve az átírásokat (olvashatatlan kézirat, illetve ma már nehezen olvasható írásmód). Ez a felirattípus elviseli az irógépes leírást is, de az olvashatóság érdekében lehetó'leg - jó írógéppel - csupa nagybetűvel készíttessük el ezeket, Ügyelnünk kell arra, hogy a fenti három felirattípus a tabló végigtanulásakor tartalmilag szerves egységet, folyamatos, érthető' és világos szöe.t alkosson, hiszen egy összefüggő rendszer részei. Esztétikailag gondot jelenthet, hogy a fentiekben a három felirattípus elmésére háromféle megoldást ajánlottunk. Természetesen a legmegfelelőbb az lenne, ha a három felirattípusból az összefoglaló és magyarázó, valamint a tárgy felirat egységesen fényszedéssel készülne el, és eltérés csak a méretezésben jelentkezne. Ebben az esetben tablónk, tipográfiailag egységesebb, esztétikusabb ine. A fényszedéssel készült feliratok eló'nye az is, hogy a filmről fotó elj készíthetünk fehér alapon fekete vagy fekete alapon fehér betűs feliratokat is. A tabiós kiálUtasoknál gondot jelent a fényképek, fotókópiák méretezése ilhelyezése is. Törekednünk kell arra, hogy egy kiállításon belül egységes elhelyezési rendszert alkalmazzunk. Leggyakrabban a 210x100 centiméteres tablóm éret eket használjuk. A tabló alsó részén egy 70 centiméteres sávot szabadon kell hagynunk. Ez kivül esik a látási mező' alsó határán. Ugyancsak szabad' marad a felső 20 centiméteres rész is. Ez a sáv egy célra használható :