1. Levéltári mikrofilmezés. Szerk. Balázs Péter. Bp. [1983]. ÚMKL 66 p. ill.

II. A levéltári anyag mikrofilkmezésének szakmai követelményei

.jelen legyen. Az ő feladata ellenőrizni, hogy az uj állag mikrofilmezéséhez minden szükséges tájékoztató tábla, cim­cédula, jegyzék /lásd: 1/3-4 pont/ megvan-e. Az előkészítő, minthogy munkája során már megis­merkedett a mikrofilmezésre kerülő levéltári anyaggal, a felvételezés megindulása előtt felhivja a felvételező fi­gyelmét a szóbanforgó levéltári állag sajátosságaira és a feladatokra, melyeket azzal kapcsolatban a felvételezőnek a felvételezés során el kell végeznie. A.z előkészitő feladata meggyőződni arról, hogy vi­lágos-e a felvételező előtt a felvételezésnél követendő eljárás. Ha bármely vonatkozásban ugy véli, hogy a felvé­telező nincs eléggé tisztában feladatával, a szükségesnek megfelelően a műhelyvezetőt, illetve a levéltárost is be­vonva tisztázzák a felmerült problémákat. 3./ A fe^lvé,te_l_ek__elkésjzité_se_ Iratanyag Rögzítés A felvétel pillanatában a felvételezendő iratnak vízszintben és mozdulatlannak kell lennie. E két feltétel eléréséhez szükségnek megfelelően alkalmazható a/ üveglap, mely az egész iratot leszorítja,* b/ csontból vagy műanyagból készült, fehér szinü, 20x2 cm méretű, legömbölyített hegyben végződő pálca, mely lyel a felvételező egyik /ha szükséges 2 db-al egyidejű­leg mindkét/ sarkán rögziti az iratot^ olyképpen, hogy a pálca szöveget ne takarjon és az elkészült felvételen csak a pálca legyen látható, a felvételező keze /ujja/ nem., Gyűrött iratdarabokat expozíció előtt óvatosan ki kell simitani. Ha ez nem vezet kellő eredményre, üveglap ráhelyezésével kell a felvételt elkészíteni. Behajtott vagy hajtogatott iratdarabokat előbb ki kell hajtani, azután felvételezni. Nehézség esetén üveg­lap alkalmazandó. Ha az iraton levő hajtás bármi okból /pl. pergamen keménysége, a pecsét zsinórja stb./ üveg-

Next

/
Thumbnails
Contents