Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? A kora újkortól az államszocializmus végéig keletkezett tömeges forrásanyag közzétételének magyar gyakorlata. Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. 13–31.

Közlemények 1. Az iratok tömeges technikai reprodukciója — sem fénykép formájában, sem mikrofilm alakjában, sem pedig digitális kivitelben — nem fogja a kutatást a kívánt mértékben megkönnyíteni, ha előtte nem végzik el a megfelelő feltáró munkát és nem készítik el a szükséges jegyzékelést, a kutatást biztosító segédleteket és jegyzékeket. 2. A tömeges iratok kutathatóságát biztosító, rendkívül munkaigényes levéltári feladatok elvégzésének ütemét nagyon nehéz összhangban tartani az iratok technikai reprodukálásának gyorsaságával. A technikai megvalósíthatóság javára mindig jelentős előny mutatkozik, de az előkészítő és segédletkészítő munkát ennek semmiképpen sem lehet alárendelni azzal a jelszóval, hogy a digitalizálás önmagában is jelentős mértékben megkönnyíti és elősegíti a történész kutatómunkáját. A tömeges iratok digitalizálásának eddigi hazai és főként nemzetközi tapasztalatai azt mutatják, hogy az előkészítés és a tájékoztatásapparátus elkészítése terén csak azok az átmeneti és kompromisszumos megoldások fogadhatók el, amelyek a reprodukált forrásanyag használatát és kutathatóságát lényegében nem érintik hátrányosan. Ezzel összefüggésben nagyon tanulságos számba venni azokat a szakmai megfontolásokat, amelyeket a német történettudományban fogalmaztak meg a hagyományos forráskiadás jövőjével és az elektronikus és digitális forrásközlés módszertani követelményeivel kapcsolatban. A Monumenta Germaniae Historica és a Bajor Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága 1998-ban a Quelleneditionen und kein Ende? — szabad fordításban talán Forráskiadások vég nélkül? — mottó jegyében önálló konferenciát szentelt a német forráskiadás helyzetének.11

Az időpont megválasztása korántsem véletlenül esett egybe a vesztfáliai béke 350. évfordulójával A forráskiadványok időigényének és befejezhetőségének kérdése a német történettudományban éppen azért került napirendre, mert a vesztfáliai béke 1958-ban elkezdett okmánytárának kiadása során a négy évtized alatt megjelent 22 kötet még csak a releváns forrásanyag kétharmadát tartalmazza, és további 12 kötet vár kiadásra, ami még legalább másfél évtizedig tartó munkát igényel. Noha a konferencia előadásai a tömeges forrásanyag kiadásának sok hasonló, befejezésre váró példáját sorolták fel a középkortól a kortörténeti forráskiadványokig, ebben a tanulmányban csak arra térnék ki, hogy a konferencia előadói — akik között olyan neves történészek szerepeltek, mint a kora újkort kutató Konrád Repgen vagy a Bismarck-biográfus Lothar Gall és a német kortörténeti forráskiadványokat gondozó legfőbb intézmény, a Bundesarchiv akkori elnöke, Friedrich Kahlenberg — miként viszonyultak az új elektronikus médium adta lehetőséghez. Talán meglepő, és ez bizonyára az előadók életkorával is magyarázható, hogy az előadásokból meglehetősen tartózkodó összkép bontakozik ki, amely röviden abban foglalható össze, hogy a történeti forráskiadványok számára a számítógép, a CD-ROM és az internet korában is a hagyományos könyvnyomtatás, a printmédium marad még jó ideig a meghatározó és a nélkülözhetetlen közzétételi forma. Úgy ítélték meg, hogy a modern elektronikus készülékek és adathor-» GALL-SCHIEFFER, 1999. 18