Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
B. SZABÓ JÁNOS – BOLLÓK ÁDÁM 537 ugyanis nem volt beiktatott utód. Anastasios esetében az özvegy augusta , Ariadné utasítására összegyűlt a Szenátus és a vezető tisztségviselők, hogy megválasszák Zénó utódját. Miután maguk nem tudtak egyetértésre jutni, Ariadnéra ruházták át a kijelölés jogát. Az augusta Anastasiost nevezte meg, a Szenátus és a magisztrátusok pedig támogatták a döntését. A hadsereg egyetértési jogának gyakorlásaként és az elfogadás aktusaként a megválasztott augustus t a Hippodromban pajzsra emelték és torquesszel megkoronázták.231 Az eljárás hasonló volt I. Justinos trónra lépésekor is, azzal a különbséggel, hogy Anastasios után nemcsak kijelölt utód, de özvegy augusta sem maradt. A császár halálának hírére a Hippodromban összesereglett tömeg a Szenátustól várta az új császár személyének megnevezését. Ám miközben a Szenátus tanácskozott, a császári testőrség (excubitores ), illetve a császári haderő egyik egységének tagjai (scholarii ) is felemelték (az előbbiek pajzsra, az utóbbiak egy asztallapra) saját jelöltjüket. Az előbbi a nép (a „kékek” csoportjának) ellenállásán bukott meg, az utóbbi a császári testőrségén. Végül a Szenátus által jelölt Justinos személyét a hadsereg és a nép is elfogadta, így a Hippodromban sor kerülhetett az új augustus pajzsra emelésére és torquesszel történő koronázására. 232 A pajzsra emelésnek a hadsereghez kötődő voltát jelzi egyébként, hogy a 6. század végén két, a hadsereg által (ellen-)császárrá kikiáltott uzurpátort is pajzsra emeltek. Az I. Maurikios (ur. 582–602) ellen sikertelenül lázadó csapatok 588-ban először Germanost emelték támogatásuk jeleként pajzsra; majd az immár sikerrel felkelő dunai légiók 602-ben egy másik katonával, Phókasszal (ur. 602– 610) tették ugyanezt.233 Az utóbbi két példa Iulianus 4. századi esetével együtt azért is különösen érdekes számunkra, mert a Phókas felemelése után a forrásokból évszázadokra eltűnő rítus 10–11. századi felbukkanásai is mind a hadsereg által császárrá kikiáltott „lázadókhoz” kötődnek. A II. Rómanos (ur. 945–959, egyedur. 959–963) halála után a még a császár életében megkoronázott fiai, a kiskorú II. Basileios (ur. 963–976–1025) és VIII. Konstantin (ur. 963–1025– 1028) „mellé” a hadsereg által császárrá kikiáltott II. Niképhoros Phókast (ur. 963–969) éppen úgy pajzsra emelték csapatai,234 mint 1047-ben a IX. Konstantin (ur. 1042–1055) ellen lázadó Tornikios Leót. 235 Az utóbbi két eset a szokás késő bizánci előfordulásaival együtt arra mutat, hogy habár a 7. századtól a rítus Bizáncban vissza is szorult, szimbolikájának jelentése mindvégig ismert maradt. Arra, hogy e szokást gyakorolták-e valamikor Bizáncban az írott forrásokkal eléggé gyéren megvilágított 8–9. században, nehéz választ adni 231 De ceremoniis I.92: Constantine Porphyrogennetos: The Book of Ceremonies i. m. I. 417–423. 232 De ceremoniis I.93: Constantine Porphyrogennetos: The Book of Ceremonies i. m. I. 426–429. 233 A forrásokat összeállította Mantas, A. G.: Die Schilderhebung i. m. 540. 234 De ceremoniis I.96: Constantine Porphyrogennetos: The Book of Ceremonies i. m. I. 434. 235 A forrásokat összeállította Mantas, A. G.: Die Schilderhebung i. m. 541–542.
