Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
A „SZAVART–TÜRK DOSSZIÉ” 528 hatalmat jelképező pecsétet küldött – ezzel felajánlva a káni hatalmat a kalmük főembernek –, Dajcsin azzal az indoklással utasította vissza a posztot és küldte vissza a kérdéses hatalmi jelvényt, hogy népének sok hozzá hasonló tajdzsija van, ezért ő nem tudja elfogadni a magasabb rangú káni tisztséget, amelybe a dalai láma be akarta iktatni. Hasonlóképpen 1722-ben, Ajuki kán halála után az orosz cár képviselője, az asztraháni kormányzó ajánlotta fel egy megbízható, oroszbarát kalmük főembernek, Jaman zajszangnak (mongol Yaman jayisang ) a főtajdzsi cí met. Ő azzal utasította el a megtiszteltetést, hogy a kalmükök sohasem fogadnák őt el, mivel ő csak egy címet nyerne ezzel, eközben minden tajdzsi továbbra is a saját ulusza fölött uralkodna, s nem engedelmeskednének neki. Különösen, mert ő a kalmük belső hierarchia szerint továbbra is alsóbb rangúnak számított volna, mint a törzsek hagyományos vezető nemzetségeiből származó tajdzsik. 196 Jaman esete élesen világít rá a patrónusok előtt álló „tényleges hatalombirtoklás – legitim hatalombirtoklás – lojális jelölt” hármas kívánalomból adódó kihívásra. Ezért sem véletlen, hogy a 600-as évek végén a T’ang-dinasztia hiába tudta lojális és legitim jelöltekkel betölteni a Nyugati Türk Kaganátus kagáni tisztségét, mégis elveszítette az ellenőrzést ebben a térségben. A lojális Asina hercegek idejük jó részét ugyanis Csanganban, a kínai fővárosban töltötték, ahol a császári testőrség tisztjei voltak, s így nem rendelkeztek semmiféle tényleges befolyással az általuk formálisan uralt terület népei között.197 Némileg hasonló módon ugyanebben az időben Bizánc a meglévő tényleges helyi, lehetőség szerint legitim hatalom megnyerése és a keresztény vallás terjesztése révén kialakítható lojalitás párosításával próbálkozott – több-kevesebb sikerrel. 198 E példák egy része a korábbi magyarországi kutatás figyelmét is felkeltette, így merült fel például a DAI 38. fejezetében a magyar–kazár kapcsolat párhuza maként Konstantinápolynak a helyi dalmáciai népességgel a DAI 29. fejezetében bemutatott viszonya.199 Ez utóbbi szövegrészlet a különféle dalmáciai „szláv” cso portokról szól, akikről Konstantinápolyban úgy tudták, hogy vénjeiken (zsupánjaikon) kívül korábban nem volt közös fejedelem felettük (DAI 29 66–68. ). A DAI 2970–79. leírása szerint éppen ezért fordultak az adriai partvidék lakói a császárhoz, aki „megkeresztelkedésük után azokat tette fejedelmeikké, akiket ők akartak és választottak, abból a nemzetségből, amelyet ők kedveltek és szerettek. Attól fogva 196 Khodarkovsky, M.: Where Two Worlds Met i. m. 13., 15. 197 Skaff, J. K.: Sui-Tang China i. m. 179–180. 198 Vö. pl. Ádám Bollók: Christians, Christianity and the ‘Northern Barbarians’ in Late Antiquity and the Early Middle Ages. In: Dalle steppe al mediterraneo. Popoli, culture, integrazione. Eds. Carlo Ebanista–Marcello Rotili. Napoli 2017. 423–442. 199 Szabados György: Magyar államalapítás a IX. században. Államszervezési modellek a „De Admi nistrando Imperio” szövegében. Acta Universitatis Szegediensis – Acta Historica 122. (2011) 3–19.
