Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.

KRÓNIKA - Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok

685 TÖRTÉNELEM EGY KATTINTÁSRA? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok A Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) 2017. no­vember 7-én tudományos konferenciát rendezett a levéltár központi épületében, amelyre igen nagy létszámban sereglettek össze az érdeklődők. A történettudo­mány akadémiai képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók, a levéltári szak­emberek és általában a történeti témát kutatók egész napos kitartó jelenléte már önmagában is igazolta a téma jelentőségét, amely a forráskiadás klasszikus mód­szerei, a modern technikai adottságok és az új kihívásoknak megfelelő lehetősé­gek kérdéseit járta körül. A rendezvény feltétlenül hasznos tapasztalatot nyújtott a résztvevőknek, ám bizonyos, hogy a forráskiadás ügye ezzel a konferenciával nem ért, nem érhet véget. Az előadások mélyebben vagy átfogóbban olyan kérdé­seket és témákat tárgyaltak, mint a hagyományos forráskiadás létjogosultsága, a digitális forráskiadás mibenléte, az adatbázisok forráskiadással egyenértékű, azt kiváltó, helyettesítő vagy nyomába sem érő jellege, a levéltári adatbázisok, a nem­zetközi és hazai jó gyakorlatok bemutatása, a forráskiadás (adatbázis-építés) tu­dományos tevékenységként értékelhetősége. A konferenciát megnyitó Horváth Zita történész, felsőoktatásért felelős he­lyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma) köszöntőjében a törté­nettudomány önállósulásával együtt jelentőssé váló forráskutatás, forrástudo­mány és forráskiadás jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy bár a forráski­adás intenzitása koronként nagyon változó, összességében mégis ez a történettu­domány alfája és ómegája. Az előadásokat a szervezők három csoportba sorolták. Az első két – hosszabb – bevezető előadás a múlt, majd hét előadás a jelen, végül öt újabb a problémák és megoldások blokkjában kapott helyet. Tringli István (MTA Történettudományi Intézet, TTI) Az európai és a ma ­gyar forráskiadás múltja áttekintése helyett a forráskiadás aktuális kérdéseit szedte csokorba. A történettudomány forrásokkal foglalkozó része az 1990-es évektől egy új technológiával találkozott, a digitalizációval (értve ezalatt az adatbevitelt és az adattovábbítás módszerét is). Hogyan hat(hatna) a digita­lizáció a forráskiadásra? Az információ elektronikus átvitele (távíró, telefon, rádiótechnika, képátvitel) nem új jelenség, ám míg azok nem, addig a digi­talizáció azonnal hatott a forráskiadásra (bár annak még csak a kezdetén já­runk, alig két évtized áll a hátunk mögött). A jelenlévők jelentős része a korábbi KRÓNIKA

Next

/
Thumbnails
Contents