Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.

KÖZLEMÉNYEK - Jiří Januška – Petr Píša: A prágai egyetem első magyar tanszékének alapítása, működése és megszűnése az 1850-es években

JIřÍ JANUŠKA – PETR PÍŠA 669 Összegzés Tanulmányunk a prágai egyetemen működött első magyar tanszék keletkezé­sének, fennállásának és megszűnésének körülményeit dolgozta fel, ahol 1854 és 1860 között folyt oktatás. Fontos hangsúlyozni, hogy ez volt a második kül­földi magyar tanszék. A tanszék történetének kérdéseit elsősorban levéltári do­kumentumok alapján rekonstruáltuk, így szerettünk volna eloszlatni néhány, az eddigi szakirodalomban a témával kapcsolatban hagyományosan jelenlé­vő tévedést és félreértést, amelyek abból eredtek, hogy a szerzők csak Riedl Schleicher-emlékbeszédéből merítettek, a tanszék megszűnésére vonatkozóan pedig pusztán spekuláltak. Bemutattuk a tanszék felállításának hivatalos fo­lyamatát. A tanszék létrehozására vonatkozó, a prágai egyetemi professzori kollégiumból kiinduló tervtől kezdve a tanszéki tanári állás betöltésére kiírt nyilvános pályázaton át egészen Riedl Szende kinevezéséig. Vázoltuk továbbá Riedl működését a prágai egyetemen, és eddig ismeretlen tényeket hoztunk napvilágra Riedl Prágából történt távozásával kapcsolatban, ami egyben a tan­szék végét is jelentette. (E tekintetben szeretnénk különösen rámutatni a pénz­ügyi helyzet kérdésére és Riedl Szende anyagi motivációjára). A prágai egyetemen a magyar nyelv oktatásának – bár nem tartozik és sosem tartozott a nagy szakok közé – jelentős hagyománya van. A magyar nyelvet az 1850-es évek után, 1883-tól kezdve – a második világháború éveit és a háború utáni néhány évet leszámítva – mindmáig folyamatosan oktatják Prágában. THE ESTABLISHMENT, ACTIVITIES AND CLOSING OF THE FIRST HUNGARIAN DEPARTMENT AT THE UNIVERSITY OF PRAGUE IN THE 1850S by Jiří Januška – Petr Píša SUMMARY This article aims to explore the history of the first Hungarian Department that functioned at the University of Prague between 1854 and 1860. This was the second department of this kind established outside Hungary, the first having been created at the University of Vienna. The author investigates the circumstances of the foundation process, officially launched upon the initiative of the college of professors of the Faculty of Arts at the és az 1891/92-es őszi szemeszterben hirdetett előadásokat a finn nyelv nyelvtanából (az 1878/79-es tanévben ezt ötvözte a Kalevala egyes részeinek interpretációjával). (Az 1882/83-es tanév tanrendjé­ből kitűnik, hogy Ludwig szabadságot kapott, később hirdetett előadásokat.)

Next

/
Thumbnails
Contents