Papanek Ferenc: Digitalizálás és honlapkészítés a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban. Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. 63–72.
65 2020/3. ▪ 63 – 72. hogy mi az, aminek lennie kellene – vagy legalábbis mi az, ami a nyolcvanas években még biztosan megvolt. Ennek köszönhetően egyes helyeken alapos „kutatás” nyomán meg is leltük a keresett iratokat – volt, hogy egy nem nyíló fiókban találtuk meg őket, volt, hogy egy múzeum számára kölcsönözték ki a 17. századtól datálódó anyakönyvet. A jegyzék amiatt hasznos volt, hogy segítségével meg tudtuk becsülni a beszállítandó anyagmennyiséget, így például Abonnyal ellentétben Cegléden már nem okozott meglepetést, amikor már a szállítandó anyag felével megtelt az autó. A beszállítás és a digitalizálás folyamata a levéltárosok részéről sem volt áldozatoktól mentes. A szállítások lebonyolítása során az egyházmegye mérete miatt gyakran kényszerültünk „longa vecturá”-ra, gyakori túlórákra. Extrém esetben, a „déli végek” látogatása során az is előfordult, hogy a reggel nyolc órai bepakolást fél kilences indulás követte, majd két plébániai anyag visszaosztása, és három felvétele után este fél nyolcra értünk vissza Vácra, és még hátra volt egy majd félórás, edzésnek is megfelelő „rendezett kipakolás”. A 2015. évben a beszállításban nagy segítségünkre volt, hogy az NKA támogatásával fél évre felvehettünk még egy történész kollégát, aki kocsit is vezetett, a plébániákon is segített a kötetek összeszedésében és fényképezett is a levéltárban, attól függően, épp hol volt a segítségre a legnagyobb szükség. A digitalizálást a levéltárban őrzött, leggyakrabban kutatott kötetekkel kezdtük: a canonica visitatiókkal és bérmálási anyakönyvekkel. Ezeken a köteteken tanultuk meg, hogyan kell a képeket elkészíteni, a fényképezőgépet optimálisan beállítani, hogy az írás a felvételeken jól olvasható legyen. Ez eleinte kihívást jelentett, néhány kötetet újra is kellett fényképezni. Örökös tanulságul szolgált például az az eset, amikor az amúgy sötét szobában a résnyire nyitva hagyott fa spalettán átszűrődő délelőtti fénysugár „jelet” hagyott az anyakönyvön, ami miatt a teljes délelőtti anyagot újra kellett fotózni. A digitalizálást a legtöbb esetben levéltárosaink maguk végezték, ami azért volt előnyös, mert nem kellett sok előmunkálatot végezni, fotózás közben ezt ők maguk megtették. A korai anyakönyvek legtöbbször vegyes anyakönyvek, (egyazon kötetbe írták a különböző anyakönyvi típusokat; kereszteltek, házasultak, halottak). A kutatás megkönnyítése céljából ezek fajtánként tagolva kerültek fel a rendszerünkbe. További előny volt, hogy a levéltárosok latintudásuknak köszönhetően az anyakönyvekbe került egyéb természetű fel- és bejegyzéseket is értelmezni tudták és külön kiemelték; ezek e feltáró munka nélkül elvesztek volna az adattengerben. A digitalizálás során átlagban naponta 3–7 ezer kép készült, így a plébániai anyag befejezésekor közel jártunk az egymillió felvételhez. Műszaki kérdések A papíralapú dokumentumok ideális digitalizálási módja a szkennelés. A legegyszerűbb szkennerek a síkágyas lapszkennerek, amelyek különböző méretekben érhetőek el. A levéltárak iratainak digitalizálására ezek csak korlátozottan jók, hiszen Digitalizálás és honlapkészítés
