Nagy Sándor: 19–20. századi társadalomtörténeti adatbázis építése Budapest Főváros Levéltárában. Korall, 10. (2002 december). 217–222.
KORALL 10. 215 ügyelet alá helyezték őket, korlátozták munkavállalásukat, munkahelyi előmenetelüket, nem kaptak útlevelet, évekig megoldatlan volt a lakáshelyzetük, végső soron nem tekintették őket egyenrangú állampolgároknak, beszervezési kísérletekkel zaklatta őket a titkosszolgálat. Az interjúalanyok más- és más életstratégiát követtek, voltak, akik együttműködtek a hatalommal, mások visszahúzódtak a magánéletbe, kevesen tudatosan szembeszálltak a diktatúrával. Míg a visszaemlékezők börtönre vonatkozó emlékei inkább pozitív töltetűek voltak, a szolidaritást, a „börtönegyetemet” idézték fel, addig a szabadulás utáni világot rideg, elutasító társadalomként jellemezték, ahol farkastörvények uralkodtak. Az előadó hangsúlyozta, hogy míg a hatalom diszkriminatív intézkedésekkel sújtotta az elítélteket, addig a civil szférában számos szolidaritási gesztussal találkoztak. Majtényi Györgyi hatvanas évek tapasztalata egy élettörténeti elbeszélésben című előadása egy olyan esettanulmány, amelyben kétféle forráscsoportot aknázott ki: részletesen elemzett egy visszaemlékezést és azokat az életútinterjúkat, amelyeket a visszaemlékezés írójával készített. A visszaemlékezés írója a forradalom előtt az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanársegédként dolgozott, férje katonatiszt volt. A visszaemlékező memoárjában az 1956-os forradalom napjainak leírásakor sokkal hangsúlyosabbak a magánéleti események, mint a politikai megmozdulások, ugyanis ekkor már egy pár hónapos kisbaba édesanyja volt. Az asszony férjét viszszaemlékezésében 1956-os nemzetőrként ábrázolta, emlékezetében élesen megmaradt november 4-i csalódott hazatérése. A forradalom leverése éles törést jelentett életükben: férjét leszerelték, mert nem írta alá a Kádár-kormány iránti hűségnyilatkozatot, az asszonyt kirúgták az egyetemről és nyugdíjazásáig általános iskolai tanárként kellett dolgoznia. A hatvanas évek eleje számukra lakáshelyzetük konszolidálását, második gyermekük születését jelentette. Az előadó szerint a forradalom leverése után az, hogy a visszaemlékező lemondott korábbi tudományos ambícióiról, és az otthon vagy a karrier feloldhatatlan dilemmájában az otthont választotta, azt jelentette, hogy ellenállt a hatalommal szemben, alternatív életvilágot alakított ki a családban, ahova visszavonult a diktatúra elől. Tóth Eszter Zsófia A hatvanas évek konstruálása egyéni életutakban című előadása olyan életútinterjúkon alapult, amelyeket egy olyan női segédmunkás brigád tagjaival készített, akiket a szocialista időszakban Állami Díjjal tüntettek ki. Az előadás elején beszélt a munkásnők helyzetéről a szocialista időszakban, akik annak ellenére, hogy a hatalom által privilegizált két csoporthoz is tartoztak - munkások voltak és nők - mindennapi életükben mégis ugyanolyan marginalizált helyzetben voltak a társadalomban, mint korábban. Az előadó életútinterjúk alapján elsősorban arra kereste a választ, hogy milyen identitásképző tényezőket hangsúlyoznak ma az egykori munkásnők. Életútjuk elbeszélése során több, eltérő csoporthoz tartozónak is érzik magukat. Részletesen elemezte, hogy milyen identitásképző erővel bírhat egy fogyasztási cikk, a Trabant az egyik munkásnő életútjában. A korszak hivatalos beszédmódjából életút-elbeszéléseikben értékként jelenítették meg az interjúalanyok a törzsgárdatagságot, ők maguk is évtizedekig ugyanabban a gyárban dolgoztak, így erős, gyárhoz kötődő identitásuk alakult ki. Ezzel szemben a mun
