Mózessy Gergely: Digitalizálás és online kutatási lehetőségek a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban. Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. 52–59.
59 2020/4. ▪ 52 – 59. E gondolatok jegyében érdemes elemezni szolgáltatásunk első fél évének számvetését. A hat hónap harmincnégy online kutatója közül: – hat fő volt hagyományos – értsd: anyagunkban korábban papír alapon is – kutatónk. (Hárman a tárgyév folyamán jártak is nálunk.) – Egy főnek voltak alapvető, a rendszer egészét érintő technikai vagy tartalmi kérdései, amivel regisztrálás előtt megkeresett. (Pontosabban kettőnek, de a másik végül nem lett előfizetőnk). – Négy fő volt, akikkel az online kutatás után/mellett más levéltári kérdésekről érdemi email-kapcsolatba kerültünk, mert olyan kérdéseik támadtak, amelyekre az online tartalom már nem adott választ. – Négy fő lépett kapcsolatba velünk azért, mert valami apróbb-nagyobb technikai nehézsége támadt a rendszer használatával kapcsolatban, például elfelejtette jelszavát. (Ezek elhárítására létezik egyébként közvetlen email-kapcsolat a rendszergazdával – azaz még csak nem is kellett volna nálunk jelentkezniük.) Utóbbiak egyikét ismertük is korábbról. – A többiekről azonban lényegében semmit nem tudunk. Csak alapvető adataikat ismerjük, amelyeket megadtak a regisztráció során. A rovatok egy részének kitöltése természetesen fakultatív, a levéltárnak pedig az adatok ellenőrzésére voltaképp nincs is módja. Az első fél év harmincnégy online kutatójából húszról tehát alig van biztos információnk, további háromról is csak azért tudunk többet, mert volt valami nehézségük. (A helyzetet csak némiképp árnyalja-javítja, hogy a vizsgált idő eltelte után közülük három fő kapcsolatba lépett velünk más kérdésekkel.) Amíg szigorúan vett családtörténeti forrásokat publikálunk csak, ez talán nem is túl nagy veszteség a levéltárnak. Megkockáztatom: talán még segíti is mindennapjainkat. Ám mihelyst szakkutatók számára teszünk hozzáférhetővé úgy anyagokat, hogy nincs valós rálátásunk munkájukra, könnyen lehet, hogy az iratanyag hasznosulásának nyomon követéséről mondunk le. Szem elől veszíthetjük azokat a publikációkat, amelyek iratainkból születhetnek. Ez nekünk is effektív kár, de még inkább az későbbi kutatóinknak, akiket esetleg nem tudunk ezekről tovább informálni. Így talán érthető már, hogy az Archivum Vetus anyagának közzétételére – ami jóval inkább a hely- és a hagyományos egyháztörténet kutatóinak érdeklődésére tart számot, semmint a családkutatókéra – csak nehezen szántuk rá magunkat. Ez a mérleg egyik oldala. Félelem valaminek az elvesztésétől. A másik oldalon viszont tagadhatatlanul ott van a kényelmi faktor. Az online kutatás első fél éve alatt e harmincnégy fő 516 esetben lépett be online kutatófelületünkre.7 Egy olyan levél tárban, ahol a hagyományos kutatók kutatási esetszáma egész évben százhúsz volt, ez egészen elképesztő nagyságrendű változás, s ha belegondolunk, hogy a levéltár a püs pöki palota emeletén található, és minden kutatót a porta jelzésére a levéltár valamelyik munkatársa kísér fel a kutatószobába, majd kísér ki távozáskor – akár még a megspórolt lépcsőfokokat is számolgathatjuk egyszerű szorzással... 7 Egy napon történő egy személytől származó többszöri belépést egy belépésnek számolunk – hiszen a hagyományos kutatót sem regisztráljuk többször egy napon, ha cigarettaszünetet tart, vagy ebédelni megy. Digitalizálás és online kutatási lehetőségek
