Lakos János: A levéltárak új világa. Megjegyzések A levéltárak helye az információs társadalomban... című tanulmányhoz. Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. 54–65.

— általában — nem részt vesznek a levéltári kutatásban, hanem végzik azt, ezekben a mondatokban is ismerethiány tükröződik. A kutatók mindig is kiszolgáló személyzetnek tekintették a levéltárost. Azt a sugalmazást pedig, hogy ti. a levéltárosok korábban nem voltak és ma sem képesek érdemben tájékoztatni a tudományos kutatókat a levéltári anyagról, határozottan cáfolni vagyok kénytelen. Elképzelhető, sőt valószínű, hogy a levéltárba éppen csak bekerült kezdő „levéltárosinak (a két-hároméves szolgálati idővel rendelkezőket még ide kell sorolni) fejlődést szükséges elérnie ezen a téren, a kellő tapasztalatokat megszerzett és ezáltal valóságos levéltárossá lett kollégáknak nem okozott és nem okoz problémát a magas színvonalú tájékoztatás az általuk gondozott levéltári anyagokról. 3. Számomra több szempontból érthetetlen a következő megállapítás: „Fentebb láttuk, hogy a levéltárak tudományos szerepköre funkció- és feladatváltozás miatt megváltozott, a hagyományos levéltári feladatnak tekintett történelem-segédtudományi tevékenység a levéltárosok egyre szűkebb körére korlátozódik. Nem jelenti azonban mindez azt, hogy a társadalom ne várná el továbbra is olyan kiadványok megjelentetését, amelyek a professzionális és amatőr kutatórétegnek egyaránt segítségére vannak: szakkönyveket, forráskiadványokat, segédleteket, tanulmányokat." [13. p. utolsó bekezdés] Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a tanulmány előző részeiben többszöri átolvasás után sem találtam nyomát a levéltári tudományos szerepkör megváltozása tárgyalásának, vagyis „fentebb" ebben a témában nem „láttunk" semmit. Ugyanígy nem volt szó a levéltárak funkcióváltozásáról. Felfogásom szerint nem is lehetett, hiszen bármennyire átalakulnak az adathordozók és a rendelkezésre álló technikák, bármennyire megnő a társadalom érdeklődése, attól még a levéltárak jó pár évtizede kialakult funkciója változatlan marad: felügyelik az iratkezelést, átveszik/gyűjtik, megőrzik, feldolgozzák, kutatási és egyéb célokra rendelkezésre bocsátják a levéltári anyagot, valamint különböző kiadványokat hoznak nyilvánosságra. Ha ez a funkció megváltozna, akkor már nem beszélhetnénk levéltárakról sem. Ami pedig a tudományos szerepkör megváltozását illeti, véleményem szerint most sincs és az információs társadalom korában sem várható szerepkör változás. Tehát: levéltári tudományos szerepkör/feladat az őrzött levéltári anyag tudományos igényű rendszerezése, rendezése, segédletekkel való ellátása, a levéltártudomány és a levéltári anyag felhasználását elősegítő történettudományi ágazatok művelése, kiadványok megjelentetése. Időnként és intézményenként egyes ágazatok háttérbe szorultak vagy előtérbe kerültek, bővülnek a publikációs formák, de a szerepkör lényege nem változik! A tanulmány 4. fejezete foglalkozik részletesen a magyar levéltárak informatikai helyzetével: a tárgyi és személyi feltételekkel, a levéltári anyag elektronikus feldolgozásával, a gyűjtőterületi munkával és a levéltárak közötti együttműködéssel. A szerzők ismertetik a számítástechnika levéltári alkalmazásának hazai alakulását az elmúlt bő egy évtizedben. A tényadatok talán többségével nincs gondom, ellenben a különböző olyan megjegyzésekkel, minősítésekkel semmiképpen nem tudok egyetérteni, amelyek elrugaszkodnak a valóságtól, és megengedhetetlen csúsztatásokat tartalmaznak. Ezek sorából mindenekelőtt egy, a Bevezetésben már kinyilvánított, ebben a részben pedig szinte refrénszerüen ismételgetett szerzői állítást igyekszem körbejárni: vajon levéltárainkban tényleg alapvetően levéltárvezetői és levéltárosi szemléleti problémák akadályozták és akadályozzák ma is a számítógép kiterjedtebb használatát? A kérdés 60