Lakatos Andor: Digitalizálás és e-kutatás Kalocsán (2009–2019). Levéltári Szemle, 70. (2020) 1. 40–66.
53 2020/1. ▪ 40 – 66. előzményeként említhető káptalani hiteleshelyi iratok (13%) fontosságát talán nem szükséges külön indokolnunk, a másik három állomány pedig az uradalom jogbiztosító-nyilvántartó tevékenységének eredményeként született, az ingóságok (leltárak, 12%), a birtokok (10%) és adók (urbáriumok, 6%) számbavételével. Az építés, felszerelés, művészettörténet cím alatt a plébániai iratsorozatok egyik tematikus segédletének kapcsolódó képanyagát tüntettük fel. Létrehozását és fejlesztését a kiemelt kutatói érdeklődés indokolja, a különféle építmények, épületek létrehozása, gondozása, felszerelése és díszítése kapcsán ugyanis többféle célból, rendszeresen megkeresnek bennünket ügyfeleink. A gyűjteményes anyagon belül kisebb felvételszámú, de jobb minőségben létrehozott, ezáltal illusztrációs célokra is szívesen alkalmazott felvételek szerepelnek. A tervtár, a térképtár és az oklevelek gyűjteményei feltétlenül ide sorolhatók. A filmek felvételszámának nagyságrendjét a forrás technikai sajátosságai indokolják. Fotótárunk, képeslapjaink, régi nyomtatványaink módszeres feldolgozása még nem történt meg. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a hasonló források kisebb mennyiségben, a levéltári iratok között fordulnak elő, mivel nem volt szokás elkülöníteni őket. Digitalizálás, e-kutatás Kalocsán (2009–2019) KFL-VIII-8_Filmek film negatív gyűjteményes anyag 8 12 636 62,07% KFL-VIII-3_Tervtar\ irat gyűjteményes anyag 513 6 079 29,86% KFL-VIII-2_Terkeptar\ irat gyűjteményes anyag 2 1 514 7,44% KFL-VIII-1-b_Ujkori-oklevelek\ irat gyűjteményes anyag 1 73 0,36% KFL-VIII-1-a_Kozepkori-oklevelek\ irat gyűjteményes anyag 1 55 0,27% gyűjteményes anyag összesen:525 20 357100,00% KFL-I-1-c_Perszonalis-szemelyi-sorozatok irat vegyes tartalom 13 3 370 35,41% KFL-VI-6_ Nagyszeminarium\ kötet vegyes tartalom 42 3 203 33,66% KFL-I-1-d_Vegyesbermalasi-akvek kötet vegyes anyakönyvi 19 993 10,43% KFL-I-1-a_Egyhaz-kormanyzati-sorozatok irat vegyes tartalom 16 799 8,40% KFL-VI-7_Iskolanoverek\kötet vegyes tartalom 8 670 7,04% KFL-VI-8_Kisszeminarium\kötet vegyes tartalom 9 482 5,06% vegyes tartalom összesen: 107 9 517 100,00%