Künstler Ferenc: A levéltárak középtávú informatikai stratégiája és feladatterve, 2006–2010. Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. 3–19.
Elektronikus abban az értelemben is, hogy az általa őrzött hagyományos adathordozókon rögzített iratanyag kezelésével összefüggő szakmai tevékenységének minden területét számítógép alkalmazása támogatja, s e tevékenységek jelentős része teljes mértékben virtualizálódik. • A 21. század levéltárosa informatikus levéltáros Informatikus abban az értelemben, hogy rendelkezik mindazokkal az ismeretekkel, amelyek a számítógépes környezetben elengedhetetlenek, hiszen munkája túlnyomó részét ilyen környezetben végzi, és abban az értelemben is, hogy a levéltár ügyfelei és a levéltárhasználók egyre több „emberi beavatkozás nélküli" szolgáltatást vehetnek igénybe, ahol segítőtársuk az informatikus, más szóval a „virtuális levéltáros" lesz. Mindezek elengedhetetlen feltétele az elektronikus iratok átvételének és aktív (azaz biztonságos és korlátlan idejű) megőrzésének képessége. Küldetésnyilatkozat A 21. század közlevéltára biztosítani tudja, hogy az általa őrzött iratanyag korlátlan ideig fennmaradjon, egyúttal — a levéltárak és az információkezelés történetében eddig példátlan módon — képes lesz arra, hogy a kutatási korlátozás alá eső iratok kivételével az általa őrzött információk teljességéhez hozzáférést biztosítson. Feladatok Függetlenül az őrzött elektronikus és papíralapú iratanyag mindenkori mennyiségi arányától, a közlevéltárak azonnali és megkerülhetetlen feladata, hogy az elektronikus iratok megfelelő kezelésére felkészüljenek. Ezzel összefüggésben — minimális középtávú célkitűzésként, ugyanakkor a fokozatosság elvének figyelembevételével, továbbá a szakmai és pénzügyi feltételek függvényében ütemezve — az alábbi feladatokat kell elvégezni: 1/1. Központi informatikai menedzsment létrehozása és szervezetszerű működtetése A Magyar Országos Levéltár szervezetében meg kell teremteni egy, az informatikai feladatok végrehajtásának központi koordinációját ellátó önálló szervezeti egység felállításának feltételrendszerét, és ezt követően az informatikai menedzsmentnek a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdenie működését. (Az e-levéltár létrehozása után annak, vagy a létrehozandó módszertani és továbbképző központ részegységeként működne tovább.) A központi informatikai menedzsment feladatai: az adatbázisok és a digitalizálási projektek központi nyilvántartásának, valamint egyéb informatikai nyilvántartásoknak a vezetése, a stratégiai célok megvalósulásának követése és szükséges módosításuk, az intézményi szintű információs stratégiák, fejlesztések és forrásigények koordinálása, az 9