Cseh Gergő Bendegúz – Körmendy Lajos – Németh István – Rádi Péter – Reisz T. Csaba: A levéltárak helye az információs társadalomban, a levéltári anyag informatikai feldolgozása. Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. 4–36.
6.2. Közlevéltárak és piaci viszonyok A Nemzeti Informatikai Stratégia meghatározása szerint a nemzeti kultúra a társadalom és az egyén közös terméke, amely értékeken és nemzeti identitáson alapszik, ugyanakkor gazdasági aktivitás is, ami különböző termékeket és szolgáltatásokat hoz létre. Ennek megfelelően a közlevéltárak fenntartásának, finanszírozásának továbbra is alapvetően állami feladatnak, a nemzeti kulturális örökséghez való hozzáférésnek pedig állampolgári jognak kell maradnia. Az információs társadalom piaci viszonyai közepette azonban a közgyűjtemények hatalmas és egyedülállóan értékes adatforrásaik birtokában olyan előnyös pozícióba juthatnak, amit kihasználatlanul hagyni — a várhatóan továbbra is korlátozott állami támogatás mellett — hallatlan pazarlás lenne. Márpedig az államnak és az állami intézményeknek kötelességük a rendelkezésre álló erőforrásokat pazarlás nélkül, hatékonyan felhasználni. A tisztánlátás érdekében meg kell jegyezni, hogy itt nem pusztán üzleti lehetőségről van szó, hanem erős kényszerről is. Az információs társadalom felhasználói oldaláról jelentkező, és a korábbi fejezetekben részletezett elvárások, valamint az ICT beruházások rendkívül magas költségigényei elkerülhetetlenné teszik, hogy a közlevéltárak alkalmazkodjanak a piacgazdaság körülményeihez. Amíg a közlevéltárak fenntartása, illetve az ott dolgozók bérezése — a kutatási, oktatási, közgyűjteményi infrastruktúrának az információs társadalom kiépítésében játszott, az állam által szüntelenül hangsúlyozott kitüntetett szerepe ellenére — továbbra sem szerepel a kiemelt költségvetési prioritások között, addig a levéltár-informatika fejlesztését, üzemeltetését kizárólag a költségvetési támogatásra alapozni irracionálisnak tűnik. A Nemzeti Informatikai Stratégia a következőképpen fogalmaz a témánkkal kapcsolatban: „Az informatika széles spektruma a munkaerőpiacon a keresett, jól fizetett területek közé tartozik: a kulturális örökség gondozásával, feltárásával foglalkozó területek viszont napi anyagi gondokkal küszködnek, működési és munkabér költségek tekintetében egyaránt. A következmény: az informatika integrálása bérfeszültségekkel és finanszírozási gondokkal jár. (...) A kulturális örökség gondozásával, kezelésével foglalkozó szakemberek az információ tartalmi feltárásában közvetlenül nem érdekeltek, gyakran ellenérdekeltek. A jogvédelem hiánya és tökéletlensége mellett, a nem megfelelő nyilvánosság az információ-gazdálkodást is veszélyezteti. (...) Az informatikai alkalmazásokra költött állami pénz gyorsan és nagy hozammal megtérülő befektetés. Az információ értékes vagyontárgy, sok esetben fizetni kell érte. Például az alapnyilvántartások üzleti célú eléréséért az adatok tulajdonosa, az állam pénzt kérhet. " A levéltárak jelenleg nem folytatnak üzleti tevékenységet, bár az egyébként térítésmentesen hozzáférhető dokumentumaikról készült másolatokért reprográfiai díjat szednek, igaz, a befolyó összeg nem marad az intézményeknél, hanem a nagy közös kasszába vándorol. A hagyományos másolatok előállítási költsége és az értük kapott összegek jelentéktelenek az internetes felhasználóktól — megfelelő marketing és PR-tevékenység esetén — várhatóan befolyó összegekhez képest. Az interneten elérhetővé tett digitalizált dokumentumok ugyanis nem egyebek, mint a hagyományos reprográfiai kópiáknál jóval magasabb költségek mellett előállított másolatok. Melyek tehát az értékesíthető levéltári információforrások? 34
