Cseh Gergő Bendegúz – Körmendy Lajos – Németh István – Rádi Péter – Reisz T. Csaba: A levéltárak helye az információs társadalomban, a levéltári anyag informatikai feldolgozása. Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. 4–36.
tudással felvértezett, az információs társadalom kihívásaira is reagálni képes szakembereket. Másrészt a felsőfokú levéltáros-képzés tananyagának szerkezete reménytelenül elavult, a modern levéltárakban alig használható ismereteket kapnak a hallgatók, az égetően szükséges stúdiumok (jogi, igazgatási, szervezeti ismertek, informatika) viszont vagy hiányoznak, vagy aránytalanul kevés óraszámban oktatják azokat. Mindez arra ösztönzi a hallgatókat, hogy történésznek — a közkeletű meghatározás szerint: történész-levéltárosnak — készüljenek. A fiatal diplomás levéltárosok a levéltárakba kerülve intézményes, korszerű és feladatorientált szakmai (tovább)képzésben nem részesülnek. A hazai levéltárak között ugyanakkor — legyen szó akár közlevéltárakról vagy nyilvános magánlevéltárakról — országos szinten nincs érdemi szakmai együttműködés, gyors, hatékony információcsere, sőt, sok esetben inkább rivalizálásról és szakmai vagy — rosszabb esetben — személyi ellentétekről, egymás munkájának akadályozásáról beszélhetünk. Mindezek miatt az elmúlt évtizedekben nem születtek előremutató, a változó világ tendenciáit tükröző, átfogó szakmai elméleti vagy módszertani müvek. A már levéltárakba került iratanyag informatikai feldolgozása — néhány elszigetelt próbálkozástól eltekintve — egyhelyben topog. A lényeget érintő szervezeti, személyzeti, képzési és finanszírozási kérdéseknek, valamint a hagyományos levéltári munka elavult alapfilozófiájának újragondolását célzó reformintézkedések nem történtek meg még a legsürgetőbb kérdésekben sem. Ilyen például az elektronikus iratkezelés és archiválás problémája. Ezt a hazai levéltárügy arculatát jelenleg még meghatározó konzervatív gondolkodású levéltárosok gyakorlatilag olyan távlati kérdésnek tekintik, ami a következő 15-30 évben(!) még nem befolyásolja döntően a levéltárak szakmai tevékenységét. A magyar levéltárügy a monarchiabeli, illetve szocialista kori igényeknek megfelelő módszertani és gyakorlati felkészültséggel, eszközrendszerrel próbál megfelelni a vele szemben támasztott egyre bonyolultabb szakmai követelményeknek, és próbál megküzdeni a rázúduló, az új adathordozók megjelenése miatt minőségileg is átalakulóban lévő levéltári anyaggal. A fentiekben vázolt körülmények ellenére a magyar levéltárakban vannak olyan, a jelenlegi helyzeten változtatni tudó és akaró szakemberek, akik középtávon képesek lennének a levéltárügynek az információs társadalom egyéb szereplőivel szembeni lépéshátrányát behozni. S bár „Magyarországon a múzeumi, levéltári terület tekinthető informatikai infrastruktúra szempontjából a legelmaradottabb közgyűjteményi területnek" , a hazai levéltári hálózat lemaradása a kutatási, oktatási, közgyűjteményi infrastruktúra társintézményeivel (kiváltképp a múzeumokkal) szemben, elsősorban az 1998-2000 folyamán lezajlott fejlesztéseknek köszönhetően, még nem számottevő. A már rendelkezésre álló eszközök felhasználása és a velük végzett munka hatékonysága az említett hiányosságok miatt azonban kérdéses. E tanulmány szerzői arra tesznek kísérletet, hogy saját szaktudásuk, munkatapasztalataik, a rendelkezésre álló szakirodalmi források, valamint a nemzetközi levéltári közösség szakmai fórumain, illetve az informatikai fejlesztésekben élenjáró külföldi levéltárakban szerzett személyes tapasztalataik alapján meghatározzák azokat a fő fejlesztési irányokat, amelyeket véleményük szerint a hazai levéltáraknak követni kell ahhoz, hogy sikeresen nézhessenek szembe az információs társadalom kihívásaival. Emellett a szer-2 Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program J999-2000. Budapest 1999. május. http://www.meh.hu 5
