Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. Tapasztalatok és további tervek. Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. 41–49.

Adatfelvételi lap készült, amelynek pirossal nyomott adatmezőit kellett csak kitölteni, s csak meghatározott esetekben volt szükséges más mező kitöltése is. A munka eddigi menetét folytatva logikusnak látszanék, hogy a továbbiakban az Adatfelvételi lap megfelelő további mezőit töltsék ki az egyes adatok előírt alakjának előkészítése után. Ezt követően kerülhetne sor — az eddigi gyakor­lat szerint — a begépelt adatok összeolvasására, majd az új adatok kislemezre (floppy) történő rögzítésére. Tíz évvel ezelőtt valóban nem volt más megoldás. Jelenleg azonban — megítélésem szerint — szakítani kellene ezzel a szervezési móddal. Az Országos Levéltár mai technikai felszereltsége lehetővé teszi, hogy az adatelőkészítés eddigi több fázisú munkája lényegesen egyszerűsödjék. A je­lenlegi elgondolás szerint az előbb leírt konkordancia megteremtése után az elő­készítők a regesztáknak gépre viendő adatait az előírandó szabályok és beviteli program szerint kislemezre rögzítik, egyben megjelölik azokat az eseteket (me­zőket), amelyek kitöltésénél probléma merült fel. Az e feladatra kijelölt levél­táros pedig megoldva a problémát, ugyanazon a lemezen rögzíti a helyes ada­tot, javítva egyszersmind a hibás adatot a regesztán vagy gondoskodik a már gépen levő hibás adat javításáról vagy új adatsor beviteléről. (E munka részle­teinek kidolgozása még mind levéltárosi, mind programozói téren komoly fel­adat lesz.) Ha egy év regesztáinak adatai így mágnesesen rögzítve vannak, szükséges lesz az adatok ellenőrzése, amely történhet képernyőről azonnali javítással vagy kinyomott szövegnek a regesztával való összeolvasásával és külön fázisban tör­ténő javítással. Ezután a kislemez adatai bevihetők lesznek a gépi állományba. Természetesen ezt a munkát is a gyakorlatban kell előbb kipróbálni. E té­ren az elvi döntés megszületése és a levéltári munkautasítás elkészítése után a megfelelő mágneses rögzítő program elkészítése volna legfontosabb, majd né­hány száz regeszta adatainak bevitele után leszűrni az eredményeket, és ennek alapján a szükséges módosításokat végrehajtani. Ezután lehetne rátérni a több előkészítővel működő feladat folyamatos végzésére. A fenti elgondolás kapcsán felmerült a kérdés, hogy a regeszták adatainak bevitele milyen rendben történjék? Mint már szó volt róla, az Országos Levéltár a középkori oklevélregesztákat két nagy sorozatban őrzi. Az egyik sorozat DL^számok rendjében, a másik idő­rendben tárolja a regesztákat. A további munkák szempontjából a számrend mellett szól, hogy a regesz­tázás a legtöbb esetben számcsoportokra terjedt ki, és a DL 40 000-nél maga­sabb számok regesztázottsága lényegesen magasabb, mint a kisebb számok ese­tében. E megoldás a gyűjtemény második részét helyezné előtérbe, és annak teljes időkörére terjedne ki. Az időrend mellett viszont az szól, hogy az egyes korszakok levéltári for­rásanyaga különböző mértékben ismert, illetve publikált. Az Árpád-kor királyi oklevelei közzétettek, s dolgoznak a nem királyi oklevelek közzétételén. Az An­jou-kori oklevéltár, amely teljességre törekszik, megindult, két kötete már meg­jelent. A Zsigmond-kori oklevéltár III. és IV. kötetének kézirata (1411—1414) elkészült, és folytatása is munkában van. Ez a felismerés vezethette azokat a levéltárosokat is, akik az ún. „DL-stokk" (DL 1—24382) okleveleit 1438-tól kezdték el regesztázni, hisz ez a része a gyűj­teménynek regesztázottság és publikáltság szempontjából egyaránt a legelha­nyagoltabb. Az 1438-nál megkezdett regesztázás az 1478. évig jutott el. A regeszták egyes adatainak bevitelét tehát az 1438. évvel kellene kezdeni, a munkaterv keretében folyó regesztázási munkát viszont az 1478. évben kel-48

Next

/
Thumbnails
Contents