Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban. Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. 27–39.
rok írója jónak látta, hogy a levéltári köztudatban már elfeledett elgondolását ismét előterjessze, ezúttal eredménnyel. Az akkor új vezetés az elgondolást 1982-j ben hivatalos feladattá tette azzal a nem lényegtelen kiegészítéssel, hogy azt ki kell terjeszteni az időközben létrejött Diplomatikai Fényképgyűjteményre is; egyben vállalta a szükséges feltételek biztosítását. A levéltári elgondolás és a számítógépes program összekapcsolása 1982-ben megbeszéléséket kezdeményeztünk a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete (SZTAKI) várbeli részlegének munkatársaival. E megbeszélések annak tisztázását célozták, miként kell az adatokat előkészítenünk annak érdekében, hogy azok mágnesesen rögzíthetők, majd feldolgozhatók legyenek. Egyes részletek tisztázása közben váratlan eseményt jelentett az előkészületekben, hogy a levéltár egyik dolgozója (Vincze Endréné), aki már több mint tíz éve gyermekei születése miatt távol volt és időközben felsőfokú rendszerszervezési diplomát szerzett, ismét munkába állt. Az ő feladatává vált a közreműködés az adatok olyan szabványos alakjának meghatározásában, amely a kidolgozandó gépi programnak megfelel, s a kutatási (visszakeresési) igényeket is kielégíti; továbbá a feladat végrehajtásához szükséges számítástechnikai lehetőség felkutatása. Az első hónapok útkeresései során olyan problémákkal kellett megküzdeni, mint pl. hogy akkor még két-három leütéssel kellett kódolni a magyar ékezetes magánhangzókat, vagy hogy saját gépi programot kell-e készíteni vagy megfelelő program vagy programcsomag áll-e rendelkezésre. Amikor sikerült kapcsolatot teremtenie & SZÁMALK két szakemberével (Huba Zoltán és Kaszap István), s általuk megismerhettük az UNESCO által kidolgoztatott CDS/ISIS (Computerised Documentation System/Integrated Set of Information Systems) programcsomag nyújtotta lehetőségeket, megszűntek az útkeresési problémák. Ezek után az lett a feladat, hogy az eredeti levéltári elgondolást miként lehet összhangba hozni a CDS/ISIS által nyújtott lehetőségekkel. A CDS/IS IS programcsomag előnyeit az jelentette, hogy egyrészt nagyszámú levéltári egység (oklevélszöveg, illetve gépi rekord) befogadására alkalmas, s ezek száma szükség esetén állandóan növelhető, másrészt egy-egy levéltári egységen belül a megállapított adatmezők (rovatok) utólagos igénybevételére (kitöltésére) is lehetőséget nyújt megfelelő nagykapacitású számítógép segítségével. — Nem volt elhanyagolható az a körülmény sem, hogy a programcsomagot az UNESCO díjmentesen bocsátotta a Magyar Országos Levéltár rendelkezésére. Kilenc év elmúltával — az időközben lezajlott nagy technikai fejlődés jóvoltából — talán már nem tűnik egy ilyen programcsomag olyan nagy jelentőségűnek, de 1983-ban ez jelentette a világszínvonalat, amely egészen új lehetőségeket kínált. Ilyen lehetőség volt elsősorban az, hogy a teljes okleveles anyaghoz rendelkezésre álló időrendi mutatólapok adatain kívül lehetséges a már elkészült regeszták adatainak ugyanabban a rendszerben történő gép re vitele is. Az adatok szabványosításával kapcsolatos feladat ezért oly módon egészült ki, illetve módosult, hogy egyrészt milyen adattípusokkal (adatmezőkkel) kell számolnunk, másrészt mely adattípusoknál szükséges az adatot elemekre (almezőkre) bontani. Ezt a kérdést elsősorban az időrendi mutatólapok már ismer-29
