MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]

A magyar levéltárügy 1945—1969 63 tek a munkásmozgalmi szempontból értékes dokumentumokból is.) A levéltárak sok esetben jelen voltak a selejtezések beindításánál, menetközbeni ellenőrzéseket is végeztek, de mindenképpen igyekeztek a selejtezések befejezése után — még zúzdába adás előtt — a selejtanyagot átvizsgálni. Ez az esetek többségében sikerült is, de (különösen az első években) a levéltárak megkerülésével végrehajtott, szabálytalan iratselejtezések is előfordultak. Mivel a rendelet az iratok őrzési határidejét általánosságban minden szerv esetében 5 évben határozta meg, a levéltáraknak igen nagytömegű, viszonylag egészen újkeletű iratanyagot kellett átvenniök, ami nemcsak elhelyezési problémákat vetett fel, hanem a levéltári ügyfélforgalmat is nem kis mértékben felduzzasztottá. Ugyanakkor a selejtezési ügykörjegyzékek — amelyek 1951-ben még erősen tekintettel voltak a kapitalista korszak iratféleségeire — időközben már elavultak, és nem adtak megfelelő eligazítást a szocialista közigazgatási és vállalati iratanyag selejtezéséhez. Ezért 1958-ban az iratok védelméről és a selejtezésről új kormányrendelet látott napvilágot (45/1958. sz.), amely az őrzési időt 10 évben állapította meg s új ügykörjegyzékek összeállításáról is intézkedett. A Levéltári Osztály az egyes tárcák által kiadott végrehajtási utasítások és selejtezési ügykörjegyzékek összeállításánál a levéltári szempontokat lehetőség szerint érvényesítette. Külön említést érdemel, hogy a 45/1958. sz. kormányrendelet az irattárakban megtiltja a papírgyűjtő kampányokkal kapcsolatos iratselejtezéseket, amelyek korábban alkalmat adhattak az iratpusztításra, a levéltárak képtelenek lévén valamennyi egyszerre selejtező szerv munkáját néhány héten belül felülvizsgálni. A kormányrendelet végrehajtása tárgyában kiadott tárcautasítások értelmében az irattárak azon dolgozói, akik 3 éves szakmai gyakorlattal még nem rendelkeztek, kötelesek voltak az állami levéltárak által rendezett irattárosképző tanfolyamot elvégezni. Az első ilyen tanfolyamot a minisztériumok irattárosai számára 1959-ben a Levéltári Osztály rendezte. Sajnos, a levéltárak többsége a kezdeti erőfeszítések után az irattárosképzést meglehetősen mostohán kezelte, s tanfolyamok rendezéséről évről évre csak az Országos Levéltár és a Fővárosi Levéltár gondoskodott. A Levéltári Szemle „Az irattári munka kérdései" c. rovata szintén nem tudott azzá fejlődni, amivé az Osztály szerette volna, s így lassan a kezdetben több százra tehető irattáros előfizetők is egyre inkább lemorzsolódtak. Mindmáig nem tekinthető teljesen megoldottnak a gyűjtőterület rendszeres ellenőrzésének problémája. Az új levéltári törvény megadja ugyan a lehetőséget arra, hogy az illetékes levéltár kiküldöttje most már nemcsak az iratselejtezés alkalmával, hanem — a levéltári anyag védelmében — bármikor ellenőrzést végezhessen, de az egyes levéltárak gyűjtőkörébe tartozó szervek nagy száma s a levéltárak jelenlegi létszámviszonyai és közlekedési nehézségei miatt e feladatnak még mindig nem tudnak maradéktalanul megfelelni. Az évekkel ezelőtt készült felmérés szerint a levéltáraknak országosan több mint 15 ezer szerv irattárának ellenőrzéséről kellene gondoskodniuk, a következő oldalon található III. táblázat szerinti megoszlásban. Feltűnő a tanácsi levéltárak által ellenőrzendő gazdasági szervek magas száma. Ezek között 1310 ipari üzem (652 a levéltár székhelyén, 658 vidéken), 320 pénzintézet (93 a levéltár székhelyén, 227 vidéken) és 3964 mezőgazdasági üzem (112 a levéltár székhelyén és 3852 vidéken) található. Bár az időközben végrehajtott tanácsösszevonások és a mezgőgazdasági nagyüzemek létrehozása folytán az ellenőrzendő szervek száma vidéken valamelyest csökkent, s a tanácsok is több helyen gépkocsihasználat biztosításával igyekeztek a levéltárak helyzetén segíteni, a szerv-