MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Ember Győző: Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 1961-ben végzett és 1962-re tervezett munkájáról. • 1962. [LSZ 1962/2. 28-66. p.]

Jóvá. Ugyanez a módosítás útja ós módja. Ennek tudatában mondja el mindenki véle­ményét mind a múlt, mind pedig a jelen és a jövő kérdéseiről. Feladataink nem kicsinyek, erőnket össze kell fognunk, ha meg akarjuk ol­dani azokat. Azt remélem, hogy intézeti értekezletünk ezt az összefogást szolgál­ja. Felszabadulásunk, amelynek évfordulójáról éppen ma emlékeztünk meg, a ma­gyar levéltári: ;y, intézetünk fejlődése előtt is uj utakat nyitott, uj lehetősége­ket tárt fel. E lehetőségekkel éltünk is, amit eredményeink bizonyítanak. Arra kell törekednünk, hogy a jövőben még fokozzuk ezeket az eredményeket. Erőnk össze­fogásával ezt megtehetjük, s bizom benne, hogy meg is tesszük. Degré Alajos: EGY FALUTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS Levéltár és múzeum együttes munkája A sajátos levéltári munka, az iratbegyüjtés, rendezés, segédletkészítés, kutatószolgálat ós tudományos feldolgozás mellett egyre több feladat hárul a le­véltárakra az ismeretterjesztés terén is. A helyi államigazgatási hatóságok és a tömegszervezetek egyre nagyobb mértékben igénylik e téren is a levéltárak segítsé­gét. A levéltárak más téren is sok segitséget adhatnak az államigazgatásnak,a­datszolgáltatással, főleg gazdasági és technikai adatoknak rendelkezésre bocsájtá­sával. Egyre inkább azt várják el azonban a helyi szervek a levéltáraktól, hogy a szocializmus épitésében elsősorban a levéltár tárgyi adottságainak leginkább meg­felelő téren, az ismeretterjesztéssel való szociális nevelőmunkában, a szocialis­ta hazafiságra nevelésben vegyen részt.Ez az igény szorosan összefügg az MSZMP ál­tal kidolgozott kulturális irányelvekkel, és a VII.kongresszus határozatával.mely a szocialista gazdasági viszonyok elérésével egyidőben materialista világnézetű, szocialista gondolkozású embereket kivan nevelni. Ennek az igénynek kielégítésére céloz a levéltárak országos ötéves munka­terve is, mely minden levéltárban kicsiny, de a figyelmet felhivó állandó kiállí­tást hivott létre. Ez vezeti azt a törekvést is, hogy minden megye történetének legjellemzőbb dokumentumaiból a legszélesebb érdeklődő közönség számára használha­tó kiadványokat tegyünk közzé. Ezért vett részt minden megye a Tanácsköztársaság 40-ik és a felszabadulás 15-ik évfordulója alkalmából készült helyi kiadványok el­készítésében, és a rendezett kiállítások anyagának összeállitásában. ; Az időszaki kiállitás az ismeretterjesztésnek egyik - talán legtöbb fá­radságot igénylő - de leghasznosabb és ma igen kedvelt eszköze. Jól rendezett ki­állitás ugyanis a közönség szóles tömegeinek figyelmét hívja fel a történelmi problémákra, felkelti az érdeklődést, ós a szemlélő fáradságos tanulmányok nélkül rádöbben a nagy változásokra, azok jelentőségére stb. A kiállitás összeállítása azonban különleges munkát igényel. Mert nemcsak a legjellemzőbb, de a legszemléltetőbb dokumentumokat kell összeválogatni, azokat

Next

/
Thumbnails
Contents