MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Ember Győző: Az Országos Levéltár feladatai a II. 5 éves terv időszakában. • 1961. [LSZ 1961/3–4. 144-169. p.]
- 169 -referenciájában dolgozik, sőt más osztály munkájában is közreműködik. Osztályaink nem külön intézmények, hanem levéltárunk szerves rész i, amelyek között nem az elkülönülésnek, hanem az egybetartozásnak kell dominálnia. A szakmai továbbfejlődés szempontjából sem haszontalan, ha a dolgozók nemcsak gyakornok korukban mennek végig a különböző osztályokon, amikor még ismereteik megszerzésében a kezdet kezdetén tartanak, hanem a későbbiek során - amikor már kellő tapasztalatokat szereztek egy osztály munkájában -, kiegészítik ezeket más osztályokon szerezhető tapasztalatokkal. A szakmai fejlődésnek természetesen ez nem egyetlen - bár nem utolsó - módja. Hasznos és továbbfejlesztést érdemel a Levéltári Osz*tály által szervezett tanfolyam, amelyen nemcsak tanulókkal, hanem oktatókkal is részt kell vennünk. Minden idősebb kartársunk tartsa lelkiismeretben kötelességének, hogy alaposan és szeretettel foglalkozzék a fiatalokkal, mint ahogyan annákidején elődei vele tették. Adja át tudását, tapasztalatait, nagy szolgálatot tesz ezáltal nemcsak utódainak, hanem levéltárunknak is. • x i' •t Beszámolómnak végére érkeztem. Távlati tervünk konkrét részfeladataival szándékosan nem foglalkoztam. Ugy gondolom ugyanis, ha az irányelvek világosak, azok alapján nem lesz nehéz a konkrét részfeladatokat kitűzni, ami már osztályvezetői és osztályértekezleteken is elvégezhető. A mai intézeti értekezleten munkánk, távlati tervünk általános irányelveit kell megtárgyalnunk. Ennek megfelelően készült beszámolóm, amelynek összeállitásáö.an - ismétlem - sok hasznát vettem az egyes dolgozók és az osztályok, valamint a szakszervezeti bizottság javaslatainak. Mindaz, amit elmondtam, az emiitett javaslatok áttanulmányozása, valamint eddigi munkám és tapasztalataim alapján kialakult véleményem. Nem végleges, hivatalos álláspont, amin nem lehet változtatni. Ellenkezőleg, éppen azért tartjuk ezt az értekezletet, hogy az előadott elgondoláshoz mindenki hozzászólhasson, elmondhassa, hogy mivel ért egyet, mivel nem, mit tart elhagyhatónak, mit hozzáteendőnek.