MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Ember Győző: Az Országos Levéltár feladatai a II. 5 éves terv időszakában. • 1961. [LSZ 1961/3–4. 144-169. p.]

- 167 -•...•'• állanak, jelentéktelenek, s igy terveink közé nem illenek. Azt végül, hogy kiadványaink készítésénél • de nemcsak itt, ha­nem munkánk egyéb területein is - a marxizmus leninizmus tudományos elveit és módszereit kell alkalmaznunk, talán felesleges is külön hang súlyozni. Eddig is törekedtünk erre, a jövőben még fokozottabban kell ezt tennünk, x Ad. 9, A népmüvelés terén főfeladatunk az, hogy anyagunk egyes kiemelkedő jelentőségű carabjait megmutassuk látogatóinknak, elsősor­ban a fő- és középiskolai tanulóknak, s magyarázatot fűzzünk a bemuta­tott iratokhoz. Ennek érdekében nyitottuk meg ez év márciusában újból kiállítási termünket, amelyben ekkor a tanácsköztársaság idejéből való iratokat állítottunk ki. A közel jövőben kerül sor állandó kiállításunk meg­nyitás ára,amelynek anyaga már ki van választva. Az az elgondolásunk, hogy állandó kiállításunk mellett illetve helyett időnkint évfordulókhoz, vagy fontosabb eseményekhez kapcsolódó alkalmi kiállításokat is rende­zünk. Anyagunk megfelelő darabjait - rendszerint fény képmásolatban -kölcsön is szoktuk adni másutt rendezett kiállításokra. A népmüvelés más területein és egyéb eszközeivel is szerepel­nek dolgozóink, igy pL előadásokat tartanak a TIT szervezeteiben, a rá­dióban stb. Ez a tevékenységük, noha nem mint intézeti munka, hanem mint egyéni közreműködés folyik, még sem tekinthető itteni munkájuktól egészen függetlennek, hiszen rendszerint annak során szerzik azokat az ismereteket, amelyeket azután a nép müvelésére terjesztenek, x Ad 10, A fentiekben részletezett feladatokat - amelyekhez járul­nak még a referens- és kutatószolgálattal kapcsolatos, egyre növekvő, s elég sok problémát felvető tennivalók, valamint könyvtárunk továbbfej­lesztése és szakkatalógussal való kiegészítése - csak ugy végezhetjük el eredményesen, ha egyrészt megfelelő dolgozóink vannak, másrészt dol­gozóink az ügy szeretetével végzik munkájukat, Vessünk egy pillantást státushelyzetünkre. Jelenleg van 82 dolgozónk. Ezek közül tudományos 39, kezelői (őr és munkaerő) 19, technikai 12, adminisztratív 4, kisegítő 8. Négy év

Next

/
Thumbnails
Contents