MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: Az állami levéltárak 1960. évi tervfeladatai. • 1960. [LH 1960/2. 85-92. p.]

Az iratkonzerváló és restauráló műhely munkája 3 súlyponti reladat köré csoportosul- Ezek : a) az Országos Levéltár 42 000 fólió anyagának (Városi és kamarai, valamint az égett iratok), b) az Országos Levéltár anyagából rendezés, alkalmával előkerülő rongált iratoknak és c) a vépí Erdődy levéltár rongált anyagának restaurálása, A műhely részére a tervév folyamán egy fertőtlenítő helyiség készül Az itt szerzett tapaszlala tok alapján sor kerül a levéltári raktáregészsőgügyi feladatok ellátásának végleges kidolgozására, \ • • Továbbképzés. Munkamegbeszélés A levéltári dolgozók ideológiai továbbképzéséről a két központi levéltár esetében a levéltári pártszervezet, a többi levéltár esetében az illetékes szakszervezet gondoskodik. A levéltárak könyvtá­rai a szükséges ideológiai művek beszerzésére megfelelő fedezettel rendelkeznek., Jelen évben befejeződik az 1958 ban beindított 2 éves gyakornokképző tanfolyam, amelyen részt vettek mindazok az uj tudományos alkalmazottak, akiknek az egyetem már nem tudott levéltáros kép­zést biztosítani. A hallgatók jegyzetekkel való folyamatos ellátásában nem lesz fennakadás. A tanfolyam eredményeinek kiértékelése a jelen éy folyamán meg fog történni, Az egyes feladatok megoldásának alaposabb megbeszélésére és a levéltárosok szakmai fejlődé­sének biztosítására a Levéltári Osztály a jövőben is szervez vagy engedélyez szükebbkörü megbeszé­lésekei (pl. az év első negyedében a tervek és beszámolók kiértékelésére, a levéltári értékhatárral kapcsolatos problémák megvitatására voltak ilyen értekezletek), A Módszertani Kollégium üléseire ~ az állandó tagokon kivül - az Osztály meghívja a tárgyalandó kérdésben legjáratosabb levéltárosokat A Levéltári Osztály 1960-ra egy országos levéltáros konferencia megrendezését is tervébe ik tattá, melynek napirendjén a levéltári törvény átdolgozása és a centralizáció kérdésének megvitatása szerepel. Működési feladatok A tágabb értelemben vett működési feladatok (anyakönyvi munkák, könyvtári feladatok, hivatali és gazdasági adminisztráció, takarKás) az évek során kialakult időkeretben folytatódnak s vidéki levéltárak viszonylatában általában az összmunkaidő 30 % át érik el, Ennek a 30 2-nak azonban közel felét teszi az anyakönyvi utólagos értesítések bevezetése, az I. és II. példányok egyeztetése és az egyéb anyakönyvi adminisztráció. A könyvtári munka vonalán általában csak a kurrens feladatok ellátására lesz szükség, néhány levéltár tervében azonban (Pest-Nógrád negyei, miskolci, soproni és szombathelyi) nagyobb arányú könyvtárrendezési, leltározási és katalogizálási munka is szerepel. Az Esztergomi Állami Levéltár és a Szentesi Állami Levéltár vezetője a L0K által eddig kiadott általános érvényű (több levéltárat érintő) rendeletek jegyzékének összeállításával segítséget nyújt a Levéltári Osztálynak egy levéltári ügyviteli szabályzat elkészítéséhez, -' + + + A levéltárak az 4960. évre - a rendelkezésükre álló lehetőségékhez (anyafi és személyi ellá tottság) mérten - mind az iratanyag rendezése és segédletekkel való ellátása, mind a marxista törté nettudomány számára történő íeldolgozása, továbbá a felszabadulással kezdődő vívmányainknak a nép­tömegek között való dokumentálása és tudatositása terén egyaránt jelentős tervfeladatok megoldását vállalták. A tervben felsorolt egyes munkák (fondjegyzék kiadása, irattárak levéltári értékének elbírálása* a rendezettség és selejtezettség felmérése, a levéltári törvény átdolgozása és ügyviteli szabályzat ki adásának előmunkálatai) részben az elmúlt -10 év eredményeinek összefoglalását jelentik, részben alapul szolgálnak a második 5 éves terv jó előkészítéséhez,, 92

Next

/
Thumbnails
Contents