MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Kovács Eleonóra: A Magyar Nemzeti Levéltár projektje a reformáció emlékévében. Levéltári Közlemények, 88. (2017) 381-
Vándorkiállítás Az MNL valamennyi intézményének részvételével, közel 100 ember munkájának eredményeképpen jött létre a Vissza a forrás okhoz című vándorkiállítás. Olyan forrásválogatás összeállítása volt a célunk, amely nemcsak a reformáció kezdeteit, hanem annak hatásait is bemutatja, ötszáz évet fog át. Ezt a terjedelem adta korlátok miatt egyrészt a fordulópontokra koncentrálva, másrészt olyan események, épületek, személyek bemutatásával tudtuk megoldani, akik és amelyek önmagukon túlmutatva egy-egy korszakot vagy témakört is szimbolizáltak. Célkitűzésünk volt, hogy ne csak a köztörténettel párhuzamosan haladó egyháztörténeti korszakokat ismertessük, hanem az adott korszakra jellemző kisebbnagyobb tematikus egységeket helyezzünk el – jelentőségüktől függően – az idővonalon, kicsit fellazítva ezzel a kronologikus rendet. A dokumentumokat gyűjtő levéltárakat arra kértük, hogy a szerintük legérdekesebb vagy arra a térségre legjellemzőbb iratokból válogassanak, hiszen ezzel egyúttal egy-egy régió is bemutathatóvá válhatott. Nem az intézményenkénti közzététel mellett döntöttünk azonban, hiszen a nagy egész bemutatása volt a cél. Minden intézmény dokumentumaiból az éppen tárgyalt témához leginkább kapcsolódóakat, az azt legjobban illusztrálókat válogattuk be. Bizonyos témák erőteljesebben vannak jelen, mások kevésbé, vagy éppen hiányoznak. Ez is tudatos döntés eredménye volt. Mivel levéltári anyaggal dolgoztunk és célunk is az volt, hogy saját anyagot mutassunk be, voltak olyan területei a témának, amelyek – bár némi anyag nyilván található róla – megjelenítésére nem vállalkoztunk. (Pl. zene vagy népi díszítőművészet.) A kiállítás műfajához – vándorkiállítás – igazítottuk a technikai kivitelezést: az eredeti iratok jó minőségű szkennelt képét molinókon jelenítettük meg, így könynyedén szállítható, sok helyre eljuttatható volt, míg ugyanezt eredeti iratokkal nem lehetett volna megoldani. A kiállítás az emlékévben bejárta a levéltári helyszíneket, s nagyon jól csatlakoztatható volt eredeti iratok bemutatásához is. Az aktuális helyszíneken egyrészt a molinókon szereplő anyagok eredetijét, másrészt még több értékes iratot mutattak be a levéltárosok. A vándorkiállítás 22 molinóból állt, amelyek a bevezető és záró molinó kivételével a következő témákat dolgozták fel: A reformáció elterjedése Magyarországon; Artikuláris helyek; Állam és egyház viszonya 1781 után; Felekezeti megoszlás; Egyházszervezet, egyházi tisztviselők; Kisebb protestáns egyházak, irányzatok; Felekezeti ellentétek; Templomépítés; A protestáns vallásgyakorlás színterei; Közösségi terek; Iskola, oktatás; Bibliafordítások, nyomdák; Céhek, polgárjog; Nemesítések, nemesi közbirtokosságok; Társadalmi szerepvállalás; Protestáns egyesületek, szerveződések; Protestáns portrék; Évfordulók, emlékállítás. A vándorkiállítás külső helyszínekre is eljutott, egyházközségek, felekezeti iskolák, könyvtárak, a levéltárak együttműködő partnerei adtak helyet neki, több esetben közös rendezvény keretében. Határon túl Kassán és Vágsellyén volt látható a Mérleg 390