MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Kovács Eleonóra: A Magyar Nemzeti Levéltár projektje a reformáció emlékévében. Levéltári Közlemények, 88. (2017) 381-

Mérleg 382 Alapvető cél volt, hogy a levéltár jellegzetességeire és erősségeire alapozó pro­jektet hozzunk létre, amely az intézmény alapfeladataira támaszkodik, s azokra az értékekre, amelyek csak a levéltárakban lelhetők fel. A fő cél tehát az egységes elvek mentén történő, korszerű eszközökkel publikált forrásfeltárás és az arra épülő adatbázis-építés lett. A projekt e fő feladatra építve annak eredményeit különböző szinteken és módokon hasznosította, s minden levéltári területre kiterjedt. Fontos követelmény volt azonban önmagunkkal szemben, hogy a projektelemek ne csak egymásra épüljenek, hanem egymást ki is egészítsék és továbbfejleszthetőek legye­nek a jövőben is. A főbb célok kidolgozásának folyamatában fontos szerep jutott annak, hogy felmérjük, milyen forrásadottságaink vannak az egyes intézményekben, melyek a kutatásba bevonható, sok eredménnyel kecsegtető irategyüttesek, majd annak eldöntése, melyek legyenek a szakmai minimumba beemelhető, minden intéz­mény által egységes elvek mentén végrehajtandó feladatok. Csak a felmérés végez­tével dőlt el, hogy mely kötelező elemekből áll a projekt. (A szakmai alapok telje­sítésén túl, ún. belső pályázati vállalásokkal minden intézménynek saját alprojekt indítására is lehetősége volt.) Munkánk szempontjából hatalmas előny, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) valamennyi intézménye résztvevője volt a munkának, hiszen nagy vállal­kozást csak sokan és egységes elvek mentén célszerű és érdemes elkezdeni. Projektünk, amelynek elnevezése Reformáció MNL , pontosan ezeket a kedvező adottságokat kamatoztatta. Sok kutatási téma azért halasztódik évtizedekig, mert nincs annyi munkatárs, amennyi fővel belátható időn belül értékelhető eredmény születik. A közös munkának, ha egységes elvek mentén valósítjuk meg, nagy hoza­déka lehet. A projekt jelképesen is idézi a reformáció szellemét, hiszen közvetítő nélkül szeretne egyre több dokumentumot átadni a kutatni vágyók számára. Gyakran tapasztaljuk, hogy – kevés kivételtől eltekintve – egy-egy téma kutatása esetén ugyanazokat a forráscsoportokat, szakkönyveket használják a kutatók, a szakdol­gozatírók, holott sok a feltáratlan anyag, amelyek azonban csak akkor aknázhatók ki, ha felhívjuk rájuk a figyelmet és ha hozzáférhetővé tesszük őket. Azt szeret­nénk, ha a témát kutatók közül ne csak a legelszántabbak, hanem a kezdők vagy akár a nem szakmabeli érdeklődők is ne csak szakkönyvekből, regesztákból, kivo­natokból tájékozódjanak a reformációról, hanem közvetlenül férjenek hozzá az iratokhoz, értelmezzék, hasznosítsák az azokban rejlő információkat. Ezt a modern technika eszközeivel, adatbázisba rendezve, lehetőleg digitális képpel ellátva szeretnénk biztosítani. E „közvetítő nélküliség” tehát az egyik fő elvünk. Ettől elsősorban azt reméljük, hogy a szisztematikus feltárás új adatokat eredmé­nyez, s ezáltal a kutatómunkát ösztönözve, új tudományos eredmények is szület­nek az eddig megválaszolatlan kérdéseket illetően.

Next

/
Thumbnails
Contents