MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Gecsényi Lajos: Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 2008. évi tevékenységéről. Levéltári Közlemények, 80. (2009) 409-440.

Beszámoló vatal (KÖH) számára készített szakvéleményeket, ezenfelül adategyeztetéssel, adatkereséssel vagy digitális képkészítéssel is hozzájárult az eljárások lefolytatá­sához. A védettségi ügyekkel foglalkozó, 2006 májusában létrehozott Kulturális javak Bizottságának tagja hivatalból a levéltár egyik munkatársa. II. Állománygyarapítás Az illetékességi körben történő iratátvétel a tárgyév folyamán nagyrészt a terv­ben előirányzottak szerint történt, azonban a korábbiakhoz képest ezúttal na­gyobb volumenű, mintegy 580 ifm beszállítására került sor terven felül; ugyan­akkor szembesülnünk kellett azzal a ténnyel is, hogy több tervezett iratátvétel meghiúsult. Fő célunk 2008-ban is az iratképzőknél még kint lévő, 1990 előtt keletkezett kormányzati és törvénykezési iratanyag, illetve a Központi Statiszti­kai Hivatal levéltári anyagának az átvétele volt. Több éves előkészítő munka eredményeként szerény kivételtől (a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltárban lévő minisztériumi iratoktól) eltekintve valamennyi egykori gazdasági miniszté­rium anyaga bekerült a levéltárba. Intézményünk az iratbeszállítások során már jelentős 1990 utáni maradandó értékű iratanyaggal is gazdagodott, melyben kiemelendők a kormányülések jegyzőkönyvei, a miniszterelnöki hivatalban működő hivatalvezetők, államtit­károk iratai. Mikrofilmtárunk számára jelentős gyarapodást jelentettek egyrészt a saját anyagainkról készült több mint félmillió felvétel, másrészt pedig a szlo­vákiai, az ausztriai és a horvátországi közgyűjteményektől kapott mikrofilmek. Összességében a különböző jogcímeken átvett irategyüttesek mennyisége az előző évekhez képest jelentősen növekedett: a levéltár állománya 3569,174 (2007: 2075,95; 2006: 879,93; 2005: 1090,11) iratfolyóméterrel gyarapodott. A tárgyévi állománygyarapodás tehát a korábbi évek 172-406%-a volt. MOL állományon kívülró']/re Osztályok között Főosztály Gyarapodás Fogyás Gyarapodás Fogyás I. 0,142 0,05 (<-П.) II. 2,70 3,32 0,05 (->1.) 0,53 (->111.) 14,50 (-»IV.) III. 13,562 + 14 491 db 0,05 0,53 (—11.) IV. 378,29 39,83 14,50 («-II.) 0,05 (—VI.) 3,05 (-»VI.) V. 209,80 1,1 (-»VI.) VI. 2920,62 3,05 (—IV.) 1,1 («-V.) 0,05 (-»IV.) Gyarapodás 3569,174 19,28 19,28 418

Next

/
Thumbnails
Contents