MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Verő Gábor: Az Új Magyar Központi Levéltár működésének másfél évtizede. • 1986. [LSZ 1986/4. 19-29. p.]

5813 ifm-mel rendelkeztek. A nagyobb arányú növekedés az osztály gyűjtőte­rületi jelenlétének nagyobb hatékonyságát bizonyította. Az liratképző szervekre — ez a főhatóságoknál sem volt másképpen — az iratkezelési-irattárosi mun­kákra kiképzett személyzet hiánya és a hozzá nem értés volt a jellemző. De érthetően tapasztalatlanság, a levéltárosi módszerek kiforratlansága jellemezte az osztály munkáját is. Mindez a szerveknél folyó selejtezések anomáliáiban; különösen a jogelőd szervek iratai rendezésében tapasztalt bizonytalanságban jelentkezett, s nem kevés szakmai kárt okozott. Mindenesetre a 60-as évek kö­zepétől céltudatos, a konkrét helyzet feltárására törekvő, a legsürgősebb fel­adatok megoldására összpontosító munka vette kezdetét. Kijelölték a leglénye­gesebb szakmai feladatokat és azokban számottevő eredményeket értek el: a gyűjtőterületen történő tájékozódás érdekében kérdőíves felméréseket végez­tek az irattárak állapotáról, az ügyvitel, iratkezelés színvonalának helyzetéről, a történeti értékű iratok mennyiségéről. Figyelmet fordítottak egy, 30—40 év irattermésének befogadását lehetővé tevő új levéltár tervezésére is. (Az említett felmérések alapján készült nyilvántartások szolgáltak a továbbiakban a ké­sőbbi önálló intézmény kialakításának tervezési bázisául.) Nehézségeiket ér­zékeltetendő: a rendkívül csekély létszám miatt csak a külső selejtezési mun­kák szúrópróbaszerű kontrolljára szorítkozhattak. Egy levéltárosra 150—200 szerv jutott. Az átvett iratokról középszintű segédletek, főleg áttekintő raktári jegyzékek készültek. Elkészítették és folyamatosan vezették a fondók és álla­gok törzskönyvét, valamint a fond- és állag-nyilvántartási kartotékokat. Az át­vett iratok középszintre rendezését vették tervbe és azt csekély elmaradással el is végezték. Nem kis jelentősége volt annak a megállapodásnak, amely az osztály és a belügyminisztérium között történt, s amelynek eredményeként a munkatársak ellenőrizték a TÜK-iratok selejtezését. A levéltárban a megállapodás értelmé­ben TÜK-raktár létesült. Fontos iratvédelmi újítás volt az iratok 1963-ban bevezetett dobozolása. E munka eredményességére jellemző, hogy 1969-ig az iratok négyötödét már kartondobozokban tárolták. Az osztály dolgozói több dolgozatot és forrásközlést készítettek, főként a felszabadulás utáni politika és gazdaságtörténet témaköréből. Jelentős ered­mény volt a frissen szerzett tapasztalatok módszertani leírása és közreadása, miként az a törekvés is, amely a szocialista országok és különösen a Szovjet­unió levéltári tapasztalatainak a megismerésére irányult. Mindenképpen ér­dekes, hogy a csaknem két évtizeddel később megvalósult Államigazgatási Lexi­kon már az osztály tervei között szerepelt, sőt a 16 elkészült címszót 1968-ban a Levéltári Szemlében publikálták. 1963-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal irattárosképző tanfolyamokat szerveztek és részt vállaltak a központi szerveknél bevezetett tanfolyami ok­tatásban is. A növekvő ügyfél- és kutatószolgálat ellátása 1969-ben 591 mun­kanapot vett igénybe és a felszabadulás 20. évfordulójára rendezett kiállítás jelezte a népművelési célkitűzésekben is megnyilvánuló, korszerűsödő levéltári gondolkodást. Döntő változást, fordulatot a népi demokratikus korszak levéltár ügy ében az Üj Magyar Központi Levéltár létrehozását is kimondó 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet hozott. „Az országos szervek levéltári anyagát és az egyéb országos jellegű levéltári anyagot a Magyar Országos Levéltár, illetve az Űj Magyar Központi Levéltár őrzi" — olvashatjuk a tvr. szövegében. A köz­tük levő feladatmegosztást az Űj Magyar Központi Levéltár létesítéséről szóló 20

Next

/
Thumbnails
Contents