MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

A Művelődési Minisztérium és a levéltárfenntartók feladatai a VII. ötéves terv időszakában. Vitaanyag. (1986.09.23-1986.09.24-i mályi igazgatói értekezlet 3. napirendi pont) • 1986.09.10 [60517/1986 LO ]

kezdeményezte, a VII. ötéves tervidőszak végéig várhatóan minden á­­gazatban elkészülnek. < .z új irattári törve!; a helyi, helytörténeti igények érvényesítésére csak korlátozott mértékben adnak majd lehe­tőséget. Ezáltal a levéltári forrásbázis helytörténeti szempontú ki­bővítésével összefüggő döntései; egyértelműen a levéltárfonntartók, vagyis a megyei tanácsok hatáskörébe fognak átkerülni. /\ helytörténeti forrásbázis megteremtését szolgáló gyűjtési kon­cepció kimunkálása, mint szakmai feladat, természetesen n tanácsi le­véltárakra vár. Kívánatos lenne azonban, ha a döntések előkészítését szélesebb körű társadalmi vita is segítené. v A központi és regionális jellegű Ír árvédelmi mühjslyjöj; létrehozásánál<_ ügye A Művelődési Minisztérium a hatékonyabb iratvédelem megszerve­zéséne!; kiemelt feladataként - még 1900-ban - központi és regionális jellegű mikrofilmező és restauráló műhelyei; felállítását irányozta elő. (A tervezett géppari; évente mintegy 0 millió felvétel elkészíté­sére, vagyis kb. 1000 folyóméter iratanyag lefilmezésére, valamint 20 folyóméter irat restaurálására lenne alkalmas.) E terv megvalósítása és az ilyen irányú helyi kezdeményezések támogatása érdekében n mi­nisztérium központi pénzalap létesítését is elhatározta, de ezt a gazdasági helyzet és n tárca költségvetési köreteinek alakulása miatt eddig még nem sikerült realizálni. A központi támogatás esetleges le­hetősége viszont ösztönzően hatott a megyéimé. Az elmúlt öté/ben négy megyei tanács (Baranya, Békés, Szolnok, Tolna) regionális jellegű mikrofilmező, további három (Borsod-Abaúj-Zemplén , Somogy, Veszprém) pedig restauráló műhely céljaira alkalmas helyiséget alakított ki. Az iratvédelmi műhelyek céljaira kialakított helyiségei; gépekkel történő felszerelését a minisztérium továbbra is kiemelten fontos fel­adatnak tartja, s keresi a megválás ítás módjait. Saját költségvetés í lehetőségei mellett joggal számit a központi kutatásfejlesztési alapok tómogat;'isára -is. Budapest, 1986, szeptember 10. Közi 'Vű i tórnénvi Főosz tá Ív «-í / u / / L o v n ! 1: ú ri 0 o ?: t ;'i ly- 9 -i

Next

/
Thumbnails
Contents