MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Kisasszondy Éva: Az egyházi levéltárak helyzete. • 1985. [LSZ 1985/4. 12-14. p.]

befejeződjön. Meg kell nézni, hogy a törzskönyvezés milyen fázisban van és hogyan lehet segítséget nyújtani. Tervezzük az egyházi levéltárak kéziratos térképei katalógusának elkészí­tését, hasonlóan a megyei levéltárakhoz. Ehhez a Módszertani Osztály részletes munkautasítást fog adni. Fontos lenne a raktári jegyzékek elkészítése. Ez feltételezi az anyag kö­zépszintű rendezettségét. Természetesen vannak levéltárak, ahol ez már elké­szült, sőt egész részletes jegyzékek állnak a kutatók rendelkezésére. Vannak azonban levéltárak, ahol az ilyen munkákat meg sem kezdték. 1984-ben jelent meg Kormos László a „Tiszántúli református egyházkerü­let és a debreceni református kollégium levéltárának ismertetője" című kiad­vány, amelyet minden levéltárosnak példaként hoznék fel. Amennyiben ilyen kiadvány másutt is készül, minden segítséget megadunk a megjelentetéséhez. Meg kell említenünk még két levéltári ismertetőt, amely az elmúlt évek­ben jelent meg. Az egyik a M/agyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szek­ció Füzetei című sorozat 1. kötete. Itt ismertető jelent meg az egyházi levéltá­rak iratairól. A másik a Balázs Péter által szerkesztett „Magyarország levéltá­rai'" című kiadvány. Ebben minden magyar levéltárról — így az egyháziakról is — a legfontosabb adatok megtalálhatók. A négy év jelentős eredményei mellett szólnunk kell azokról a tervekről, amelyek egyelőre nem valósultak meg. Az egyik ilyen terv a restaurálásra szo­ruló iratanyag mennyiségének felmérése. Ez elsősorban szakemberhiány miatt nem valósult meg. Az egyházi levéltári anyag restaurálására jelenleg nem sok lehetőség van. A Magyar Országos Levéltár csak az úgynevezett gyorssegély keretében restaurálja, illetve konzerválja az iratokat, elsősorban az oklevele­ket. Ez minimális mennyiség. Végleges megoldás külön egyházi restauráló mű­hely létesítése lenne. Megteremtésének lehetőségeit nagyon komolyan mérle­gelni kell. Sajnos az egyházi anyag mikrofilmezése terén sem történt előrelépés. Pe­dig az anyagvédelem egyik módja az, hogy a kutatók ne az eredeti iratot ve­gyék kezükbe, hanem a mikrofilmet. Habár a református egyházgyűlési jegy­zőkönyveket és a Batthyány prímás iratainak teljes anyagát terveztük filmre venni, de kapacitás hiánya miatt ez nem valósult meg. Az egyházi levéltárak szakfelügyeleti hálózatának kiépítése még nem tör­tént meg. Ez azért szükséges, hogy a levéltárak szakmai kérdésekben konk­rét segítséget, kapjanak. A szakfelügyelet létrehozását 1986-ban tervezzük. Az elmúlt években az egyházi levéltárak is nyitottabbakká váltak, egyre több kutató keresi fel ezeket az intézményeket is. A fokozott érdeklődés szük­ségessé teszi, hogy az iratanyag megfelelően rendezett, segédletekkel ellátott legyen és így az itt őrzött történelmi értékek közkinccsé váljanak. Kisasszondy Éva 14

Next

/
Thumbnails
Contents