MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: Tanácsi levéltárak 1974-ben és 1975-ben. • 1976. [LK 1976/2. 303-328. p.]

304 Krónika felülvizsgálatát, hogy az év végi adatszolgáltatás a férőhelyhiányról is megbízható helyzetjelentést nyújtson. A forrásbázis kiegészítése keretében a tanácsi levéltárak a Levéltári Igazgatóság útján meg­kapták az Országos Levéltártól a Földművelésügyi Minisztérium iratai között található 1828—1944 közötti állatösszeírások megyéjükre vonatkozó mikrofilmjeit. Ugyanakkor a Levéltári Igazgatóság a tanácsi levéltárak munkatervi feladataként jelölte meg, hogy derítsék fel és foglalják jegyzékbe a gyűjtőterületükre vonatkozó más levéltárakban található iratokat, illetve irategyütteseket. E jegyzé­kek egyrészt a helytörténetírást különösen segítő segédletként is használhatók, másrészt alapul szol­gálnak a forrásbázis saját erőből történő kiegészítéséhez. Az iratanyag levéltári feldolgozása terén az Irányelvek a levéltárak ötéves tervében szereplő — még hátralevő — feladatok tervbe iktatását kérte. A kiadványi — közművelő munkát tartalmi szempontból elsődlegesen a felszabadulás 30. évfor­dulójával kapcsolatos rendezvények, továbbá a tanácsok megalakulásának negyedszázados jubile­uma határozták meg. A levéltárak gazdálkodása és technikai fejlesztése A tanácsi levéltárak gazdálkodása az ötéves terv folyamán a következőképpen alakult. Év Személyi kiadás Dologi kiadás Együtt ezer forint 1971-ben 1972-ben 1973-ban 1974-ben 1975-ben 7 101 8 129 9 348 10 293 11 676 5 980 8912 10 520 11 041 12 432 13 081 17 041 19 868 21 334 24 108 A személyi jellegű kiadások tehát az ötéves terv folyamán 4 575 ezer forinttal (64,4 %), a dologiak 6452 ezer forinttal (107,9%), az összes kiadások 11 027 ezer forinttal (84,3%) növekedtek. A tanácsi levéltárak 1974. és 1975. évi gazdálkodását az 1. és 2. táblázat szemlélteti. A Fővárosi Levéltár részére a levéltárfenntartó tanács a budai Heinrich István úton egy befeje­zetlen templomépületben ötezer folyóméter irat befogadására alkalmas raktártér, öt munkaszoba, kutatóterem és technikai részlegek, továbbá szociális, valamint épülethasználati helyiségek (kazán­ház, porta stb.) kialakítását végezte el. A Dexion-Salgó állványzat helyszínre szállítása 1975-ben meg­történt. A terv szerint az építkezés tovább folytatódik, s 1985-re fejeződik be. A Baranya megyei Levéltár az udvari részen 300 m3 -es, 620 folyóméter befogadóképességű új raktárát épített és gondoskodott a munkaszobák, valamint a kutatóterem felújításáról. Sajnos, nem került sor azoknak a földszinti raktáraknak rekonstrukciójára, amelyekben mintegy ötezer folyóméter irat máris pusztulásnak indult. A Bács-Kiskun megyei Levéltár használatában levő helyiségek térfoga­ta lakás céljára történt igénybevétel miatt csökkent. A Békés megyei Levéltár Békésen, a volt szolga­bírósági épületben 218m3 helyiséget kapott, s Gyulán raktárkorszerűsítési munkákat végeztetett. Ez utóbbi helyen most már egyetlen olyan helyiségük maradt, amely irattárolásra alkalmatlan. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár Sátoraljaújhelyen új helyiségeket kapott, s ezek berendezésével pár­huzamosan régi helyiségeit is felújította. A Fejér megyei Levéltár a megyeházáról az István tér 2. sz. alatti épületbe költözött át. Sajnos a városi levéltár mindmáig eredeti őrzési helyén (a városi tanács épületének alagsorában) maradt, mert a raktárhelyiségek rekonstrukciója az új épületben félbeszakadt. Dunaújvárosban 1974. december 1-i hatállyal (a múzeummal egy épületben) városi részleg kezdte meg működését. A Győr-Sopron megyei 1. sz. Levéltár gondoskodott a Liszt Ferenc utcai teljesen el­hanyagolt, sőt részben romos raktártömb (ún. börtön és kápolna raktárak) komplex felújításáról, ugyanakkor városházi alagsori korszerűtlen raktár terének egy részét feladta. A Győr-Sopron me­gyei 2. sz. Levéltár reprodukciós-könyvkötő technikai bázist hozott létre. A városházi helyiségekben korszerűsítették a villanyhálózatot. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár a városi csoport irodahelyiségeit és kutatószobáját korszerűsítette, két raktártermet pedig PVC burkolattal padlóztatott. A Heves megyei Levéltár épületének chemoozmotikus szigetelési munkáit 1974-ben befejezték, öt földszinti

Next

/
Thumbnails
Contents