MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Ember Győző: A Magyar Országos Levéltár öt éve 1966-1970. • 1972. [LK 1972/2. 441-515. p.]

Krónika 497 déseivel foglalkoznak, s ezáltal a levéltárelméletet gazdagítják. Nem von le értékükből, sőt emeli azt, az a körülmény, hogy általában nem rendelésre, hanem terven kívül készültek, egyes dolgozóknak a levéltártan, azaz szakmájuk és hivatásuk elvi és módszertani problémái iránti érdeklődését tanúsítva. A tanulmányok és cikkek viszonylag szép száma azonban nem feledtetheti, hogy a magyar levéltártannak monográfiákra és szintézisekre is égető szüksége van, ilyenek pedig a tervidőszakbari nem jelentek meg. Jellemző e tekintetben, hogy Levéltártan és Történeti Segédtudományok (ma már forrástudományoknak mondjuk ezeket) című sorozatunknak ezideig egyetlen műve, egy kisebb monográfia, 1958-ban jelent meg. Ez a tény nemcsak a levéltártan és általában a levéltártudomány, hanem a történeti forrástudományok helyzetére is jellemző, mégpedig a levéltárunkban és egész történettudományunkban egyaránt. Az elmúlt tervidőszakban megjelent ugyan egy önálló monográfia a tanácsköztársasági központi kormányszervek pecsétjeiről, amely örvendetes kísérlet a pecséttani kutatások kiterjesztésére a legújabb korra, mégpedig erősen — és helyesen — hivataltörténeti alapon. Ez a kísérlet nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat, nem feledteti azonban a forrástudományok helyzetének gyengeségeit. A monográfián kívül megjelent 16 cikk és tanulmány közül 3 a monográfia szerzőjének témája egyes részkérdéseiről szól, 7 papírtörténeti, 2 mértéktörténeti, 3 irattani, 1 pedig pecséttani kérdésekkel foglalkozik. A papír- és mértéktörténeti cikkeket ugyanaz a szerző írta, az irattaniakat és a pecséttani adalékot további két dolgozónk. Nagyon is indokolt volt tehát, hogy 1970-ben forrástudományi részleget szerveztünk. Ennek hatása természetesen csak később fog jelentkezni. Több értékes levéltártörténeti tanulmány jelent meg, de monográfiák, vagy szintézisek ebben a műfajban is hiánycikknek számítanak. Beszámolókban nem volt hiány. Hasznuk vitathatatlan, részben kiegészítették a levéltártörténetet. A magyar levéltári irodalom bibliográfiája évről évre rendszeresen megjelent. Ennél többre is szükség lenne, egyelőre azonban ezzel is elégedettek lehetünk. A forrásközlés termése volt mennyiségileg a legnagyobb. 15 önálló mű és 16 kisebb közlemény jelent meg. A 15 nagyobb munka közül azonban csak 6 volt levéltárunk impresszumával ellátott intézeti kiadvány, 3 további készült tervfeladatként, munkaidőben, 2 ezek közül levéltári főhatóságunk gondozásában, néhány dolgozónk közreműködésével több más intézmény számos dolgozójának együttesében. A további 6 nagyobb publikációt saját dolgozóink egyedül készítették ugyan, de terven kívül, egyéni vállalkozásként, és ezek a kötetek nem is a mi impresszumunkkal hagyták el a nyomdát. Tanulságos megnézni, hogy forrásközléseink miként oszlanak meg korszakok szerint. Nagyobb mű Kisebb mű Összesen Mohács előtt 1 1 1848—1867 2 2 1867—1918 1 1 2 1918—1919 3 7 10 1919—1944 6 2 8 1945 után 5 3 8 15 16 31 20 Levéltári Közlemények II.