MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Ember Győző: A Magyar Országos Levéltár öt éve 1966-1970. • 1972. [LK 1972/2. 441-515. p.]

460 Krónika azonban, amelyet alaptakarításnak neveztünk, eléggé primitív módon folyt, a raktárhigiéniai követelményeknek csak részben felelt meg. Anyagunk nagyméretű fertőtlenítését a tervezett módon nem tudtuk megkezdeni, mert a fertőtlenítő gázkamra nem készült el. így csak 2 kisebb kazánban kisebb mennyiségű anyagot fertőtlenítettünk. Pedig a háborús viszontagságok következtében anyagunk jelentős része fertőzött és sürgős fertőtlenítésre szorulna. Irataink konzerválását és restaurálását a korábbi tervidőszakokhoz viszonyítva fokozni tudtuk, de még mindig nem kielégítő mértékben, hiszen más levéltárak számára is végzünk ilyen munkát, és azt is növelnünk kellett. Erősen vitatható, vajon helyes-e, hogy más levéltárak műhelyeink kapacitásának viszonylag nagy hányadát kötik le, amikor saját sokkal értékesebb anyagunk romlik és pusztul. Két külön műhelyben dolgozó konzerváló és restauráló részlegünk munkája világviszonylatban is magas színvonalú, a tömeges iratvédelem és mentés problémáját azonban még nem oldottuk meg. A fényképezést a korábbi években kialakult magas mennyiségű és minőségi szinten tudtuk tartani, ennek további emelése nem is lett volna indokolt. Könyvkötő műhelyünk kapacitását valamennyivel növeltük, de még mindig nem lehetünk vele elégedettek. Raktáraink többségében már kialakítottuk a végleges rendet, néhány raktár anyagának átcsoportosítása azonban a következő tervidőszakra maradt. A raktárrendezésen kívül a rendezési munkák közül a mintaállványozás és a raktári jelzetelés szolgálja még nagy mértékben az anyag biztonságos megőrzését. E két munkát egész anyagunkban majdnem teljesen befejeztük. Ugyanezt mondhatjuk az elmúlt tervidőszak legfontosabb rendezési munkájáról, a középszintű rendezésről is, amely — a többi rendezési munkához, valamint a selejtezéshez, továbbá segédletek és kiadványok készítéséhez hasonlóan — már nem az anyag biztonságos megőrzését, hanem minél használhatóbbá tételét szolgálta elsődlegesen. 1949-ben, amikor a magyar levéltárügy szocialista irányzatú átszervezése megkezdődött, és amikor levéltárunk először készített hosszabb távra terveket, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egész anyagunkat legalább középszintig rendezetté fogjuk tenni. Középszintűnek azt a rendezettséget tekintettük, amelynél a legkisebb levéltári egység, ameddig lemenőén az anyag rendezett, a legkisebb raktári egységnél általában nem nagyobb. A minisztériumi anyagnál pl. az ügyiratokig, más szóval az alapszámokig lemenő rendezettség jelentette a középszintű rendezettséget, mivel egy ügyirat vagy alapszám terjedelme általában nem nagyobb egy normál iratcsomónál, azaz a legkisebb raktári egységnél. A középszintű rendezettség elérésére törekedve, nem határoztuk meg, hogy a középszintig rendezett anyag rendszere milyen legyen. Ha a rendezésre kerülő anyagnak volt olyan egykorú vagy korábbi rendszere, amely megfelelt a középszintű rendezettség követelményének, akkor ezt a rendszer megtartottuk, illetve — amennyiben időközben felbomlott — helyreállítottuk. A középszintű rendezés így sok esetben, így pl. a minisztériumi anyag esetében, viszonylag egyszerű ellenőrző rendezés volt, az eredeti rend felülvizsgálását és szükség esetén helyreállítását jelentette. Ez volt a magyarázata annak, hogy egész anyaga középszintű rendezését elsőnek II. osztályunk fejezte be, amely az 1867 utáni központi kormányzati szerveknek, túlnyomóan minisztériumoknak az iratait őrzi. Azt, hogy a középszintű rendezésnél a rendezésre kerülő anyag rendszere mi-