SZAKMAI KÉPZÉS
Levéltári - Szakmai továbbképzési tervezetek, javaslatok. • 1952. szept.-okt. [sz. n. = MOL XIX-I-7-o-szakmai, ideológiai konferenciák 1952-1972]
azok a tárgyak szerepelnek! történelem, történeti segédtudományok, /heraldika, genealógia, pecséttan, diplomatika/, ügyirattan/, különféle levéltári munkák elmélete és gyakorlata, jog és alkotmánytörténet^ hivataltörténet, azoknak a nyelveknek az ismerete, melyek az illető ország levéltáraiban előfordulnak. Akár a Szovjetunió, akár a nyugati államok levéltárosképzésót nézzük, nagyjából mindenütt ezek a tárgyak szerepelnek, Persze a szocialista levéltárak leiró leltárában ol. egész máskép kell lemérni a tárgyrovatban az iratok forrásértéket, mint egy polgári levéltárban. Mindenesetre a második csopprt dolgozói nem merülhetnek egyes speciális segédtudományokba el. 3ppen ezért véleményem szerint a csoport tagjainak a következő ismereteket kell elsajátítanii 1. Magyar történelem, ebbe beépítve a legfontosabb iratképző szervek és hivatalok törtenetét, a következő korszakséma szerint. I. Feudalizmus. a. / Okleveles korszak, 1526-ig. egyidejűleg az oklevéltan alapelemei. b. / íígyiratos korszak, 1849-ig» egyidejűleg az ügyirattan elemei, valamint a kamara, kancellária, helytartűtanács, erdélyi kormányszervek, bíróság, megye, város, község hivatali szervezetének története. Regnicolaris levéltár, egyházi és családi levéltárak. Mindenütt a szerv vagy hivatal által termelt iratok rendszere és levéltártörténete is. A 48-as forradalom minisztériumai. II. Abszolutizmus. 1849-1867* Az abszolutkori hivatalok története, a termelt hivatalok rendszere, levéltártörténete. III. Miniszterialis korszak. 1867-1950. Minisztériumok hivataltörténete, üzemek, vállalatok, bankok, megyék, városok, községek, egyházak, bírósagok irattárai. IY. .Tanácsrendszer. A 19-es és a jelenlegi tanácsrendszer. A közigazgatási rendszámos és csoportszámos ügykezelés. 2. Levéltártan. Ide tartozik a már emiitett oklevéltan és ügyirattan, valamint a legfontosabb levéltári munkák /iratmegőrzés és elhelyezés, rendezés, selejtezés, leltározás, útmutató készítés, regesztázás, tematikai feltárás/ elmélete és gyakorlata. 3. Mikrofilmezés. 4. Restaurálás. A 2. csoport szakmai oktatása 1952. szept-dec. időszakban. Rendelkezésre áll, ha heti egy foglalkozást veszünk alapul* összesen 18 foglalkozás, melyek mindegyike mintegy 2 óráig tartana. Az első órában folyna az előadás, a második órában az előző előadások anyagát dolgoznák fel a hallgatók 3zemináriumszerüen. Sredeti tervem szeriAt a 2. csoport dolgozói a következő anyagot vennék áti 1. Magyar történelem 1711-ig, 8 foglalkozás, előadót Komjáthy I&klós. 2. Az oklevéltan elemei, 5 foglalkozás, előadó Borsa Iván. 3* M. kir. kancellária története, két foglalkozás, előadót Wellmann Imre. 4, A m. kir. kamara története, 3 foglalkozás, előadót 9inkovics István. Az eredé ti tervezetem felett a már emiitett értekezleten folytatott vitában Varga szaktárs kifejezte azt a* véleményét, hogy már ebben az időpontban foglalkozni kellene a regnicolaris levéltárral. Bzt a véleményt helyesnek tartom Ss a 3. pontban ezt iktatnám be a m. kir. kancellária története helyett.