SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - A levéltárosképzés két esztendejének tanulságai. • 1961. [LSZ 1961/2. 74-96. p.]

- 81 -re, az iratok formulás részei elsajátítására. Hiszen ha valaki a formu­lákat ismeri, akkor a paleográfia nehezén túljutott, mert az iratban foglalt jogi cselekmény konkrét megállapítása már rendszerint a köny­nyebbik feladat. 2./ Az egyes iratspeciesek megállapított formuláit élettel a ben­nük megörökitett jogi cselekmény, jogi aktus: végrendelkezés, adásvétel, ügyvédvallás, határjárás, birtokbecslés, eltiltás, perbeidézés, korbecs­lés, jobbágyfelszabaditás, szerződés, stb. , stb. tölti meg. Ez adja meg ezeknek az iratoknak az "életközelségétn , hiszen ezeken a jogi aktuso­kon keresztül az akkori élettel érintkezünk, annak megnyilvánulásait köz­vetlenül szemlélhetjük, Meghatározott formulák meghatározott jogi cse­lekményekhez kapcsolódnak és fordítva: egyes jogi aktusok érvényesen csak a megszokott formulákban örökithetők meg. A jogi tény és a kifeje­zésére használt iratforma ismertetése és magyarázata gyakorlatainkon szorosan egybekapcsolódott. Olvasás közben külön hangsúllyal emeltük ki az egyes jogi cselekményekre a szokás folytán megrögződött kifeje­zésmódokat, rámutatva állandóan ezek folyamatosságára és továbbélésé­re, az iratok századunkbeli formáiban is megtalálható történelmi formu­láira. 3. / Az iratok létrejöttének és kiállításának a folyamata külön tan­tárgy a tanfolyamon, minthogy azonban az első alkalommal ez a tárgy még nem szerepelt, igy az egyes daraboknál •• a szükséghez képest - ezzel is foglalkoztunk, különösen a magánkancellária és a hiteleshelyek gyakorla­tával. Bár nem volt feladatunk az iratok tudományos értékelése és azok felhasználásának dokumentálása, elég gyakran érintettük ezeket a kérdé­seket is különösen a bíráskodás, a szerződések, kötelezvények, falurend­tartások stb. vonalán. A tudományos értékelést annál kevésbé lehetett el­kerülni, mert e nélkül a regesztakészitést nem tudtuk volna gyakorolni, Ezzal kapcsolatban különben irodalmi feldolgozások, forráskiadványok, stb, megbeszélésére is került olykor sor. Végső fokon a paleográfia keretében az anyag tudományos felhasználhatóságának a problémája szűk-

Next

/
Thumbnails
Contents