SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Müller Veronika: A levéltárkezelői tanfolyamok tapasztalatai. • 1985. [LSZ 1985/3 59-61. p.]

az évi tanfolyamra járnak) vállalnák, hogy tematikánkhoz kapcsolódva 5—10, maximum 20 órás gyakorlati foglalkozással segítenék munkatársaikat a vizsgára való felkészülésben. A tanfolyami forma mellett az utasítás vizsga-előkészítésként önképzéssel egybekötött konzultáció tartását is lehetővé teszi. Ezzel a formával 1983—84-ben éltünk a meghirdetés időpontjában jelentkezők kis létszáma miatt. A két tanfolyam és az egy konzultáció tapasztalatai alapján meggyőződésünk, hogy a hallgatók felkészítése, a vizsga eredményessége érdekében sokkal célszerűbb és hasznosabb — bár nyilvánvalóan fáradságosabb a szervezők számára — a tanfolyami képzés. A tanfolyami tematikát (tantervet) és a vizsgakérdéseket az irányelvek figyelembevételével a szükségletekhez igazodva, a cél érdekében alakítottuk ki. A cél, hogy a hallgatók legyenek tisztában a levéltári munka elméleti kérdéseivel olyan mértékig, hogy saját feladataikat a levéltári munka egészébe ágyazottan, összefüggéseiben lássák, gyakorlati téren pedig képesek legyenek munkaköri feladataikat a lehető legszínvonalasabban megoldani. — Az elméleti célkitűzés mellett számolnunk kellett azzal is, hogy amíg az első tanfolyamok hallgatóinak zöme a régi munkatársak közül került ki, az új hallgatók már a legfiatalabb és ebből következően kevés levéltári gyakorlattal rendelkező generáció képviselői. így a súlypontozást a levéltári gyakorlati munkára helyeztük a legfontosabb elméleti ismeretek tisztázása mellett. A jelenlegi (és a jövőben is eszerint kívánunk haladni) 1984—85-ös tanfolyam tanterve a következő nagy tematikai egységekből áll: I. Levéltári alapismeretek; II. A levéltárakkal és a levéltári anyag védelmével kapcsolatos jogszabályok; III. A levéltárak és az irattárak; IV. A fondképzők története és iratkezelése (csak a leglényegesebbekre szorítkozva); V. Gyakorlati foglalkozás; VI. A levéltári anyag őrzésével és feldolgozásával kapcsolatos ismeretek; VII. A levéltárak igazgatási feladatai; VIII. A levéltárak társadalmi helye, szerepe, jelentősége; IX. Ismétlés és gyakorlás. — Tankönyvként a Levéltári ismeretek kézikönyve áll rendelkezésül, ennek megfelelő (kijelölt) fejezetei, alfejezetei. Sajnos a tankönyv egyes részeinek stílusa rendkívül nehéz és bonyolult, emiatt igen fontos a hallgatók részvétele az előadásokon. Távlatilag pedig hasznos lenne közérthetőbb jegyzet készítése. — A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli kérdések elsősorban az alapfogalmakat, illetőleg az iratkezeléssel kapcsolatos ismereteket kérik számon, a szóbeli vizsga tételei a feldolgozott ismeretanyag egy-egy tárgyi egységét összefüggő feleletként. Az elmúlt két év vizsgatapasztalatai alapján is azt, a már említett tényt, állapíthatjuk meg, hogy a kevés gyakorlattal rendelkező levéltári kezelök alapos felkészülésére az önképzéses-konzultációs módszer nem elegendő. A vizsgaeredmények általában megfelelőek, az egyéni képességektől, szorgalomtól függően természetesen a kiválótól a még elfogadhatóig. Eddig két hallgatónál a szóbeli vizsga megismétlése vált szükségessé. Az osztály által szervezett foglalkozásokon a három év alatt összesen 61 (18, 12, 31) hallgató vett, illetve vesz részt. Első hallásra megdöbbentőnek tűnik ez a szám azok után, hogy 1980—82-ben 95-en nyertek képesítést. Minket is váratlanul ért, amikor 1983-ban egy-két levéltár kérésére konzultációt hirdettünk négy-öt fő számára, és a létszám az indulásra már szinte tanfolyamira bővült (12). 1984-ben a jelentkezők számától tettük függővé, indítunk-e tanfolyamot. És indítottunk! Mert összejött 31 fő. Ezek a számok és a hallgatók életkora, levéltári gyakorlata (több esetben kellett a Művelődési Minisztériumtól mentesítést kérni, mert a jelentkezőnek nem volt meg a kétéves levéltári munkaviszonya) egyértelműen bizonyítja az egyébként is közismert tényt, a levélérvényes tantervünk szerint haladva, az egyes levéltárak (ahonnan a hallgatók fiO