SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Réfi Oszkó Magdolna: Levéltárosképzés: tanácskozás 1982. november 8-án a Hadtörténeti Intézetben. • 1983. [LSZ 1983/1–3. 217-225. p.]

tudományok is fejlődnek. Ezért a régi kiadványok egy része már elavult. Hiszen néhány évtized alatt még a diplomatika vagy a paleográfia is annyit fejlődik, hogy néha a 20 évvel ezelőtti műveket is csak nehezen tudjuk használni. Másrészt voltak olyan segédtudományok, amelyekről egyáltalán nem jelent meg kötet. Ezeknek irodalma sem volt. E hiányt igyekszünk pótolni ezzel a segédtudományi kézikönyvvel. Kutatásainkat tehát ebben az irányban akarjuk folytatni. De van más terület is, ahol hiányokat kell pótolnunk. Ilyen például a kormányzattörténet, amelyet heti három órában oktatunk, de még jegyzetünk sincs, amiből a hallgatók tanulhatnának. Nem beszélve arról, hogy ma már máshol (pl. az Államigazgatási Főiskolán) intézménytörténetet tanítanak. Valószínű, hogy távlati kutatásainknak ez lesz a középpontjába állítva, illetve a kormányzattörténeten belül elsősorban azok a korszakok, amelyekről összefoglaló munka még nem készült (pl. 1686-1848 közötti időszak). Másik működési területünk a tudományszervezés. Ez tulajdonképpen az előbbi feladatból következik. Miután az ország egyetlen segédtudományi tanszéke vagyunk, a mi feladatunk e terület kutatásainak és kutatóinak az összefogása, a kutatások egyeztetése. Ennek érdekében rendezünk konferenciákat, tudományos ülésszakokat. Ilyen volt „A 800 éves a magyar hivatali írásbeliség 1181 —1981" című, vagy közeljövőben megrendezésre kerülő Fejérpataky-konferencia. Ezeken az üléseken számos előadás hangzott el és a nagyszámú érdeklődő biztonságot ad a tanszéknek, hogy helyes irányban halad. Célunk a segédtudományok presztízsének helyreállítása. Tanszékünk alapvető tevékenysége az oktatás. Nemcsak a le vél tárosképzés értendő ez alatt. Hiszen sokkal nagyobb létszámú hallgatót érint a „Bevezetés a történelemtudományban, segéd- és rokontudományokba" című tárgy oktatása. Jelenleg ezt heti két órában, szemináriumi formában végezzük. Valószínű, hogy e tárgy az új tantervben „Történelem segédtudományai" néven fog szerepelni. A levél tárosképzés úgy került tanszékünkre, hogy a levéltártant Szentpétery Imre — klasszikus felosztásában — a segédtudományok közé sorolta. Szentpétery nem azt írta, amit a levéltári kézikönyvben olvashatunk, hogy ti. a segédtudományok a levéltártan részei, hanem éppen fordítva. El kellene gondolkoznunk, hogy nem volt-e nagyobb a levéltártan: tekintélye, amikor a segédtudományok közé sorolták (ahová különben is való), és nem lenne-e helyes ehhez a hagyományhoz visszatérni. Az 1945 előtti időszakban igen alapos történészképzés és ezen belül segédtudományi-képzés folyt a bölcsészkaron. Az új oktatási rendszer tanterve némileg ehhez tér majd vissza. Elgondolkoztató, nem lenne-e időszerű a tanszéken segédtudományi kört (köröket) alakítani, ahová nemcsak a hallgatók járhatnának, hanem külső érdeklődők is bejuthatnának. Ez bizonyos megoldást jelenthetne a továbbképzésben, ami jelen formájában megoldatlan. Ez a kör segítséget nyújthatna a középiskolai történelmi fakultációban szereplő segédtudományi oktatásnak is. Igen örvendetes, hogy több iskolában választották osztályok a segédtudományt fakultatív tárgyként. Más kérdés, hogy a tanárok felkészültsége nem mindig teszi lehetővé a színvonalas segédtudományi oktatást a középiskolákban. Másik megoldatlan kérdés az 1945 előtti levéltári irodalom feldolgozása, értékelése. Ezeket egyszerűen átvettük anélkül, hogy vizsgáltuk volna őket. Ugyanez vonatkozik az 1950-es évek levéltárügyére, amelynek tévedéseiből tanulhatnánk, ha a kritikus megközelítésre megfelelő légkör lenne. Ha ezeket nem dolgozzuk fel, nem értékeljük, olyan teherré válhatnak, amelyet hosszú évtizedekig hurcolhatunk magunkkal. 218